Legio: Fantázia sakk

2009. március 05.
3.6931
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Paradox Interactive védő szárnyai alatt, az ICE Game Studios műhelyében formálódik már egy ideje a Legio névre hallgató érdekesség, amely nevéből ítélve nem FPS lesz, sem legionárius RTS, hanem egy körökre osztott szerepjáték, amely a sakk egyes elemeivel ötvöződik, és most került sor a bejelentésére.

Nem, ez nem április elsejei tréfa, ez a valóság, viszont az ötlet nem is annyira új keletű. Internetes nyomozgatásaim után ugyanis belebotlottam, egy több, mint 20 éves játékba, amely az Archon Ultra névre hallgat, koncepcióját tekintve pedig szinte ugyan az, mint a Legio, tehát a fejlesztők nem most találták fel a spanyol viaszt.

Azt azonban el kell ismerni, hogy ez a koncepció elég kiaknázatlan még, és leginkább a Harry Potter-ből ismerős Varázsló Sakkra hasonlít. Persze a sakk csak a csatamezők kinézetében lép érvénybe, hiszen a szabályai már távol állnak a Legio-tól, a feladatunk mégis ugyanaz lesz, leigázni az ellenfelet, de nagyon csúnyán.

A körítés abszolút fantasy-s lesz, tehát a klisés, és jól ismert fantázia-világ szereplői fognak megelevenedni a sakktáblákon, és a program elvárja majd a lehető legnagyobb taktikai tudást, hiszen ha gép ellen, ha hús-vér játékos ellen játszunk, könnyű dolgunk biztosan nem lesz.

A fejlesztők dinamikus csatákat ígérnek, amihez garantálják a környezethez, és a hangulathoz illő kiváló zenéket, valamint hanghatásokat. A Legio megjelenésére valamikor még nyár előtt kell számítanunk, várjuk sok szeretettel.
7 hozzászólás

skyman

12 éve, 3 hónapja és 19 napja

Hát tudod az egézséges önbizalom kell

válasz erre

Raiden

12 éve, 3 hónapja és 19 napja

skyman írta:
Johogy képben vok..mellesleg játszhatnák egyet
Fő az önbizalom..

válasz erre

skyman

12 éve, 3 hónapja és 19 napja

Johogy képben vok..mellesleg játszhatnák egyet

válasz erre

Raiden

12 éve, 3 hónapja és 20 napja

Örülök,hogy képbe vagy Skyman.. Ez most kicsit fájt..

válasz erre

skyman

12 éve, 3 hónapja és 20 napja

Nah ez nekem valo játékMultkor elveretm a matektanáromaz sakba csak nézett az öreg
Igaz azota már visszakaptam deh a suliban sorra verem a tanárokat diákokaz szal miondnekit
Radein mester én nem ott tanultam meg

válasz erre

Maniac

12 éve, 3 hónapja és 20 napja

Igen, az a sakk természetes élőhelye!

válasz erre

Raiden

12 éve, 3 hónapja és 20 napja

Sakk,az amikor két paraszt tologatja a többit,az asztalon?Mer'akkó' játszottam már olyat..A helyi kocsmában.. Mifelénk ezt matekolásnak hívják..

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Maniac profiljagery1113 profiljasmadi1968 profilja1000feri profilja