Legalább három Wii U bundle csomag kerül a boltokba karácsonyig

2013. október 10.
2.2431
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Nintendo nemrégiben megerősítette, hogy érdemes lesz figyelniük a karácsonyi bundle csomagokat azoknak a rajongóknak, akik már korábban betervezték a Wii U megvásárlását, lévén az ünnepekig három speciális hardveres pakkot is elérhetővé tesznek majd Európában.

A három pakk közül az egyik a Mario & Luigi Premium Pack lesz, amely november 8-án érkezik, méghozzá egy 32 GB-os Premium Wii U-val, egy lemezen a New Super Mario Bros. U és a New Super Luigi U játékokkal, valamint egy fekete Wii U GamePaddal.

A második bundle a Wii Party U Basic Pack névre hallgat, november 15-én érkezik, és egy 8 GB-os Wii U mellett egy Wii Remote Plus-t, valamint a Nintendo Land és a Wii Party U lemezes változatait tartalmazza.

A legutolsó csomag a Just Dance 2014 Basic Pack, aminek érkezésére november 22-én számíthatunk, méghozzá egy 8 GB-os fehér Wii U-val, egy Wii Remote Plus-szal, valamint a Just Dance 2014 és a Nintendo Land lemezes változataival. Melyik hangzik a legjobban?
4 hozzászólás

juhaszandor

11 éve, 5 hónapja és 4 napja

Nem valami nagy csomagok röhögő smiley Ha limitált szériás pokémon figurákat adnának hozzá, akkor vennék, mint a cukrot röhögő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 5 hónapja és 5 napja

Igazából egyik sem hangzik túl jól, de az árakra kíváncsi lennék.

válasz erre

marco

11 éve, 5 hónapja és 7 napja

rDAVE írta:
Melyik hangzik a legjobban? Az árcsökkentés. Ja, az nincs...
Ugyanezt akartam írni bakkerröhögő smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 5 hónapja és 7 napja

Melyik hangzik a legjobban? Az árcsökkentés. Ja, az nincs...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaGargameth profiljaKisember001 profilja