Legalább 5 millió dollárjába kerül a Microsoftnak a Halo 4: Forward Unto Dawn

2012. július 12.
1.6301
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az LA Times beszámolója szerint a Microsoft szó szerint tetemes mennyiségű pénzösszegeket vert el arra, hogy a Halo 4 népszerűsítésével elkészítsék az élőszereplős Halo 4: Forward Unto Dawn filmsorozatot.

A riport - amelyet hivatalos forrásokból állított össze a magazin - legalább 5, legfeljebb pedig 10 millió dollárt nevezett meg a sorozat költségeiként, ami még videojátékok tekintetében is soknak, sőt inkább elképesztő összegnek nevezhető.

A széria egyébiránt alapos bemutatásra kerül majd a holnap kezdődő Comic Con expó keretein belül, a végleges változat bemutatója pedig október 5-én lesz esedékes.

A játék előzményeit bemutató sorozatban az első Covenant invázióba nyerhetünk bepillantást, méghozzá öt darab, egyenként negyed órás epizód segítségével, amely összesen egy 90 perces filmet eredményez majd, némi extrával megtoldva.

Ha a filmekhez viszonyítunk, az 5-10 millió dollár így is nagy költség volt a Microsoft részéről a Halo 4: Forward Unto Dawn-ért cserébe, de a befektetett pénz természetesen a minőségen is meglátszik majd.
Halo 4 népszerűsítésével elkészítsék az élőszereplős Halo 4: Forward Unto Dawn filmsorozatot.'>
2 hozzászólás

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 14 napja

NA erre most már nagyon kíváncsi leszek.

válasz erre

Braddock

12 éve, 9 hónapja és 14 napja

Van nekik miből nem kell sírni!

válasz erre
Halo 4
12.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaGargameth profiljamarco profiljaBotyi profilja