Lead and Gold: Gangs of the Wild West: Vadnyugati vadulás

2009. augusztus 11.
2.9251
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egy nagyon érdekes, és mindenképpen rendhagyó alkotást mutatott be nekünk a Fatshark néven ismert, -bár egyelőre inkább még nem ismert- fejlesztőcsapat, akik egy multiplayer küzdelmekre kiélezett akciójáték készítésébe fogtak.

Eddig talán nem is lenne túl érdekes a történet, azonban az alkotás környezete és koncepciója, egyenesen a vadnyugatra repít el minket, amelyre eleddig, komolyabb projekt képében még nem nagyon volt példa. A Fatshark viszont most pótolja a hiányt, és ugyan még megjelenési dátum nélkül készülődik játékuk, azt már tudjuk, hogy a PC mellett, konzolokra is ellátogat.

A játék, mint fentebb említve volt, a többjátékos ütközetekre lesz kiélezve, ami azt jelenti, hogy egy egész bandát állíthatunk össze annak érdekében, hogy átéljük a vadnyugat ismerős eseményeit, bankokat és postakocsikat raboljunk, párbajozzunk, serpenyős babot együnk, na jó azért annyira talán mégsem, de aki rajongója a vadnyugati "életvitelnek", az minden bizonnyal nem fog elveszni az alkotás lehetőségeiben.

A Lead and Gold: Gangs of the Wild West betöltése után lehetőségünk lesz kooperatív módban is játszani, de a mesterséges intelligencia ellen bármikor elindíthatunk egy versus módot is, ez azonban mit sem érne akkor, ha csúnya látványban lenne részünk. Ilyenről szerencsére szó sincs, hiszen a program a GRIN által összerakott Diesel grafikus motort fogja felhasználni, amely már jó teljesítményt nyújtott a Bionic Commando, vagy éppen a Tom Clancy's Ghost Recon Advanced Warfighter esetében. Jó kezekben tehát szép látványt lehet belőle kicsikarni.

A bejelentés mellé nagyjából ennyi információt sikerült megosztania a nagyvilággal a Fatshark csapatának, mivel ígéretes produkcióról van szó, így várjuk a továbbiakat!
1 hozzászólás

Vendég

15 éve, 11 hónapja és 16 napja

jó gamma lesz

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja