Launch trailert és gameplay videót kapott a Maneater című beteg cápás akciójáték

2020. május 19.
9.8041
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Igazi őrültséget hozott tető alá a Deep Silver csapatának segítségével a Tripwire stúdiója, akik még ezen a héten elérhetővé teszik Maneater című beteg cápás akciójátékukat, melyet ők csak szimplán ShARkPG-nek hívnak.

Nem véletlenül, hiszen egy olyan külső nézetes, nyitott világú akció-RPG-ről beszélünk, melyben egy szabad játéktérben úszkáló cápát kell irányítanunk annak érdekében, hogy minél több fürdőzőt a lehető leglátványosabb és legbrutálisabb formában felfaljunk, vagyis a végeredmény mindennek tekinthető, csak éppen családbarátnak nem.

A Maneater várhatóan május 22-én bukkan majd fel PC-re, PS4-re és Xbox One-ra egyaránt, de még az idén Nintendo Switch-re is beroboghat majd, ha pedig véletlenül még csak most hozott volna össze vele a sors, az alábbiakban egy launch trailert és egy gameplay videót is láthatsz róla.

Nézd nagyban ezt a videót!





Maneater című beteg cápás akciójátékukat, melyet ők csak szimplán ShARkPG-nek hívnak.'>
5 hozzászólás

totyak

4 éve, 2 hónapja és 9 napja

Biztos nem erre fogom költeni a pénzem, az tuti. Pár óra mókázásra jó ez, de kb. annyi van benne.

válasz erre

Mordorer

4 éve, 2 hónapja és 9 napja

Nagyon jó móka lesz!

válasz erre

muki

4 éve, 2 hónapja és 9 napja

Ez *****jó! röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

4 éve, 2 hónapja és 9 napja

Qrva jó, már az első videókat is imádtam. röhögő smiley

válasz erre

Gólem

4 éve, 2 hónapja és 9 napja

Ez nagyon beteg. röhögő smiley

válasz erre
Maneater
4.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja