Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a Nintendo E3-as előadásán semmit se hallottunk a Wii U első Zelda-játékáról, de Eiji Aonuma, avagy az alkotás producere a Nintendo Life magazin munkatársainak nemrégiben elhintett néhány érdekességet róla. Aonuma elsődlegesen a küllemet helyezte nyilatkozatának középpontjába, így elmondta, hogy a fejlesztők sem az ultra-realisztikus ábrázolásmódot nem erőltetik, sem a rajzfilmes megvalósítást, így a korábbi Zelda-epizódokhoz képest valami teljesen újra számíthatnak majd a rajongók.
Hogy ez mit jelenthet a valóságban, arról Aonuma természetesen egyelőre még semmit sem osztott meg velünk, de nem lennénk meglepődve, ha valóban valami igazán forradalmival rukkolnának elő az új Zelda esetében.
rdave
12 éve, 12 hónapja és 2 órájaEzért a játékért gondolnám csak meg egy Wii U vételét. 🙂
vendeg
12 éve, 12 hónapja és 2 órájaCell Shaded lesz. xD
vendeg
12 éve, 12 hónapja és 48 perceRáférne egy kis modernizálás…
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 4 heteEz és a Mario ami miatt érdemes WiiU-t venni. Más miatt nem.
totyak
12 éve, 10 hónapja és 1 órájaNem úgy volt, hogy ez nyitócíme lesz az U-nak? Aztán azóta sem sikerült kiadni. Pedig a Zelda talán felhozná kicsit a konzolt.