Különleges biztonsági funkcióval érkezik a Fujitsu Celsius H730

2013. november 30.
2.1021
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az Apple egy korábban is létező, ám az elvárásokba csak csekély piac számára beletartozó technológiát vezetett be a köztudatba az ujjlenyomat-olvasó iPhone 5S-be való beépítésével, így a többi mobiltelefonokat és egyéb hordozható eszközöket gyártó vállalat is elkezdte kidolgozni saját megoldását.

A Fujitsu is egy hasonló biztonsági megoldással rendelkező laptopot mutatott be, mely PalmSecure technológia néven ismert.

Ez a megoldás a tenyérben lévő ereket vizsgálja meg és azok alapján engedélyezheti az adott eszköz használatát. A gyártó szerint a tévedések aránya 0.00008%, tehát gyakorlatig lehetetlen átverni ezt a rendszert.

A biztonsági rendszeren kívül is erős gépről beszélünk, hiszen a 15 hüvelykes megjelenítőt Intel i7 vPro processzor, 32GB memória és NVIDIA Quadro grafikus kártya hajtja majd meg. A cseppálló billentyűzettel szerelt laptop természetesen nem otthoni felhasználásra készült, főként bankok és kormányzati szervezetek használnak hasonló eszközöket.
7 hozzászólás

fantis6

11 éve, 1 hónapja és 13 napja

érdekes megoldás lesz

válasz erre

kokasbalazs

11 éve, 3 hónapja és 12 napja

nem semmi ! meglepett smiley

válasz erre

kpal

11 éve, 3 hónapja és 12 napja

es ha nem tenyeret teszek ra röhögő smiley

válasz erre

LolZ

11 éve, 3 hónapja és 12 napja

Nem semmi.röhögő smiley Bár szerintem felesleges,viszont az mindenképpen jó pont hogy már próbálkoznak ilyeneket csinálni/tökéletesíteni.

válasz erre

1000feri

11 éve, 3 hónapja és 13 napja

Mission impossible kacsintó smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 3 hónapja és 13 napja

De hogy működik ez, rá kell nyomni a tenyeret a kijelzőre? Miért nem rögtön retina szkenner?

válasz erre

csirkee

11 éve, 3 hónapja és 13 napja

az ereimet vizsgálja meglepett smiley te jó ég

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaXTomiX0029 profilja