Kratos szinkronhangja szerint miatta kellett halasztani a God of War: Ragnarök megjelenését

2021. szeptember 30.
42.9431
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Azt már tudjuk, hogy az eredetileg tervezett God of War: Ragnarök 2021-es megjelenése dugába dőlt, lévén a Santa Monica Studio úgy határozott, hogy átteszik 2022-re a premiert, és Kratos szinkronhangja most azt mondja, hogy ennek ő az oka.

A Csillagkapuból is ismerős Christopher Judge, aki már a 2018-as God of Warban is megszólaltatta a főszereplőt, elmondta, hogy miatta halasztották a játék megjelenési dátumát, mivel 2019 augusztusában járni sem tudott, és át kellett esnie egy műtéten a hátával. Két csípő részét kicserélték, sőt mi több, még egy térdműtétre is sor került.

Állítása szerint a fejlesztőstúdió megvárta őt a rehabilitációval, és végül emiatt döntöttek úgy, hogy átteszik a megjelenés időszakát a következő esztendőre.

God of War: Ragnarök 2021-es megjelenése dugába dőlt, lévén a Santa Monica Studio úgy határozott, hogy átteszik 2022-re a premiert, és Kratos szinkronhangja most azt mondja, hogy ennek ő az oka.'>
10 hozzászólás

totyak

2 éve, 9 hónapja és 6 napja

soami írta:
Ezek szerint nemsokat játszottál az első résszel, kb az összes átvezető videóban ő és az Atreust játszó színész valós időben felvett színészi játékát tették bele, ahogy mostanság a videojátékok 99 százalékában, mint írtam ma már a videojátékok egy bizonyos fejlesztési része megegyezik a kisebb film forgatásával.
De, elég sokat játszottam vele, de abból nem következik, hogy a szinkronszínésszel veszik fel a mocap jeleneteket. Ellenben a videós bizonyítékod meggyőzött és belátom, hogy én tévedtem.

válasz erre

soami

2 éve, 9 hónapja és 6 napja

totyak írta:
Egy csípőprotézis műtét után 3-4 héttel már simán lehet mozogni, tehát a szinkronstúdióba be lehet menni, és felvenni a hangokat. Ő a szinkronhang volt, nem hiszem, hogy kellett a mocap-hez. Szépen hangzik, hogy milyen humánus eljárásban volt része, de nem hiszek benne, hogy emiatt csúszott egy évet a játék.
https://youtu.be/CqnlasHyW8s Tessék, csak hogy legyen valami elképzelés a mostani videojáték fejlesztésről.

válasz erre

soami

2 éve, 9 hónapja és 6 napja

totyak írta:
Egy csípőprotézis műtét után 3-4 héttel már simán lehet mozogni, tehát a szinkronstúdióba be lehet menni, és felvenni a hangokat. Ő a szinkronhang volt, nem hiszem, hogy kellett a mocap-hez. Szépen hangzik, hogy milyen humánus eljárásban volt része, de nem hiszek benne, hogy emiatt csúszott egy évet a játék.
Ezek szerint nemsokat játszottál az első résszel, kb az összes átvezető videóban ő és az Atreust játszó színész valós időben felvett színészi játékát tették bele, ahogy mostanság a videojátékok 99 százalékában, mint írtam ma már a videojátékok egy bizonyos fejlesztési része megegyezik a kisebb film forgatásával.

válasz erre

WickedSick

2 éve, 9 hónapja és 6 napja

totyak írta:
Egy csípőprotézis műtét után 3-4 héttel már simán lehet mozogni, tehát a szinkronstúdióba be lehet menni, és felvenni a hangokat. Ő a szinkronhang volt, nem hiszem, hogy kellett a mocap-hez. Szépen hangzik, hogy milyen humánus eljárásban volt része, de nem hiszek benne, hogy emiatt csúszott egy évet a játék.
De, kellett a mocaphez.

válasz erre

totyak

2 éve, 9 hónapja és 7 napja

soami írta:
Nyilván megvárták mivel a mocap felvételeknél kb elengedhetetlen h ott legyen főleg amilyen minőségben készülnek kb olyan mintha egy filmet forgatnának.
Egy csípőprotézis műtét után 3-4 héttel már simán lehet mozogni, tehát a szinkronstúdióba be lehet menni, és felvenni a hangokat. Ő a szinkronhang volt, nem hiszem, hogy kellett a mocap-hez. Szépen hangzik, hogy milyen humánus eljárásban volt része, de nem hiszek benne, hogy emiatt csúszott egy évet a játék.

válasz erre

Patrik94

2 éve, 9 hónapja és 7 napja

Nagyon nehezen tudom elhinni hogy emiatt lenne.. mosolygó smiley

válasz erre

soami

2 éve, 9 hónapja és 7 napja

Nyilván megvárták mivel a mocap felvételeknél kb elengedhetetlen h ott legyen főleg amilyen minőségben készülnek kb olyan mintha egy filmet forgatnának.

válasz erre

Ronalddo

2 éve, 9 hónapja és 7 napja

Hát ez érdekes történet, nem hiszem hogy emiatt éveket kellene csúsznia...

válasz erre

VaPe

2 éve, 9 hónapja és 7 napja

Érthető ha ilyen műtétje volt.

válasz erre

totyak

2 éve, 9 hónapja és 7 napja

Én ebben annyira nem hiszek, de ha neki így szebb a sztori, legyen így.

válasz erre
God of War: Ragnarök
24.890 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja