Közvetlenül PC-ről is elérhető lett az internetes PlayStation Store

2007. november 22.
1.9231
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Sony, egyelőre Észak-Amerikában, közvetlenül számítógépről is hozzáférhetővé tette PlayStation Store online szolgáltatását, amelyről ily módon például PS3 nélkül is letölthetők alkalmazások és tartalmak a PSP hordozható készülékre.

Eddig ugyanis csakis PlayStation 3 konzollal rendelkezők alakíthattak ki maguknak saját felhasználói profilt az oldalon, amelynek révén aztán végrehajthatták a letöltéseket. Mostantól viszont igen egyszerűen, PC-re majd onnan PSP-re lehet másolni mind a klasszikus PlayStation, mind pedig az újabb PSP programokat, egyeseket akár ingyenesen is. A PC Store ezen kívül kiegészítő alkalmazásokat, például a készülék személyre szabásához szükséges háttereket és ikonokat, valamint a játékokhoz való extrákat is kínál a PSP-tulajdonosoknak.

A Sony arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy mikor teszi a szolgáltatást világszerte elérhetővé. Az elektronikai óriás az utóbbi időben minden követ megmozgatni látszik annak érdekében, hogy beérje az őt mindeddig lekörözni látszó Nintendo-t; a lépés nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy vonzóbbá tegye a PlayStation Portable-t a konkurens DS-el szemben.
2 hozzászólás

rDAVE

11 éve, 7 hónapja

richie8 írta:
Ez okos döntés volt a sony részéről, a PSP felhasználók felé mindenképp.
Itt még csak nekik, tavaly lett elérhető PS3 és Vita felhasználóknak is PC-ről, szóval az egész store, ami igen hasznos.

válasz erre

richie8

11 éve, 7 hónapja

Ez okos döntés volt a sony részéről, a PSP felhasználók felé mindenképp.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profiljaBotyi profilja