Középkategóriás árakon érkezhetnek az első Ubuntu mobilok

2014. március 16.
1.6911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az okostelefonok kétség kívül napjaink legtöbbet használt készülékei közé sorolhatóak, ám a gyűjtőnév alatt igen sokszínű termékkínálat rejtőzik, mely napjainkban egyre inkább a bővülés felé tendál.

Az Android fölénye megkérdőjelezhetetlen, az iOS is szép számokat produkál, de nem szabad megfeledkezni a Windows Phone és BlackBerry rendszerekről sem. Egy ideje a Windows "nagy" asztali riválisa, a Linux egyik nagy neve, az Ubuntu is kacsingat a mobilok felé, mely főként a Canonical törekvéseinek köszönhető. Sajnos a vállalat saját készüléke nem szerezte meg a szükséges támogatást, ám a Meizu és a BQ egyértelműen lát fantáziát a dologban.

Azt már tudni lehet egy ideje, hogy érkeznek a fentebb említett gyártók Ubuntu-val szállított modellje, ám sokan féltek az árazástól, hiszen tény, hogy lemaradásokkal fognak küzdeni. Szerencsére jó hír érkezett ebben az ügyben, hiszen a Canonical illetékese, Mark Shuttleworth nemrég megemlítette, hogy az érkező készülékek a középkategóriában versenyeznek majd. Számokat is említett, melyek alapján 200 és 400 dollár (45-90 000 Ft) közötti árcédulákra számíthatunk.
11 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

10 éve, 11 hónapja és 18 napja

[Tiltott felhasználó!]

italianman

10 éve, 11 hónapja és 18 napja

Őszintén megvallva eddig csodálkoztam , hogy csak ennyi mobil "okos telefon op-van

válasz erre

marco

10 éve, 11 hónapja és 18 napja

rDAVE írta:
Ezt mondjuk megértem, én is mindig a legfrissebb dolgokat szeretem használni. mosolygó smiley Bár winnél most muszáj is, kezdetben a 8 elég gyengén muzsikált. röhögő smiley Bugok, akadások, logikátlan megoldások, de lassan egész jó kis rendszer lett.
Én azt ügyesen kihagytam.mosolygó smiley 8.1-nél léptem be a buliba.mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

10 éve, 11 hónapja és 18 napja

marco írta:
Azt szeretem ha mindig a legfrissebb kernel fut. Eddig egyetlen egyszer volt vele gond, a 10.10-es rendszernél b*sztak el rengeteg mindent, de akkor nem bírtam sokáig winen, 11.04-nél vissza is tértem.mosolygó smiley
Ezt mondjuk megértem, én is mindig a legfrissebb dolgokat szeretem használni. mosolygó smiley Bár winnél most muszáj is, kezdetben a 8 elég gyengén muzsikált. röhögő smiley Bugok, akadások, logikátlan megoldások, de lassan egész jó kis rendszer lett.

válasz erre

marco

10 éve, 11 hónapja és 18 napja

rDAVE írta:
Win8 időközben használhatóvá vált, Ubuntu pedig épp ellenkezőleg, érdekes... röhögő smiley LTS verziók nem lennének jobbak munkára?
Azt szeretem ha mindig a legfrissebb kernel fut. Eddig egyetlen egyszer volt vele gond, a 10.10-es rendszernél b*sztak el rengeteg mindent, de akkor nem bírtam sokáig winen, 11.04-nél vissza is tértem.mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

10 éve, 11 hónapja és 18 napja

marco írta:
Magában a rendszer kinézetében nem sok, illetve a működésben sem különösebb. Viszont a Gimp, a LibreOffice olyan komoly memóriaproblémákba ütközött folyamatosan, hogy munkaképtelenné vált a rendszer. Újratelepítettem, gondolván mivel ez már a negyedik rendszerupdate volt, lehet hogy csak az a nyűgje.

De nem, nem segített. Nem volt időm megoldásokat keresni, dolgoznom kellett. Akkor a nagy gépen egy ideje már Win8 futott, így a laposra is azt tettem, egy nap alatt sikerült átszoknom rá. Pedig a Win addig nem volt a szívem csücske.röhögő smiley

Lehet hogy majd visszatérek, de most ez van.
Win8 időközben használhatóvá vált, Ubuntu pedig épp ellenkezőleg, érdekes... röhögő smiley LTS verziók nem lennének jobbak munkára?

válasz erre

totyak

10 éve, 11 hónapja és 18 napja

Szerintem ennél bármelyik másik középkategóriás rendszerrel szerelt telefon jobb.

válasz erre

marco

10 éve, 11 hónapja és 18 napja

rDAVE írta:
Mi változott benne?
Magában a rendszer kinézetében nem sok, illetve a működésben sem különösebb. Viszont a Gimp, a LibreOffice olyan komoly memóriaproblémákba ütközött folyamatosan, hogy munkaképtelenné vált a rendszer. Újratelepítettem, gondolván mivel ez már a negyedik rendszerupdate volt, lehet hogy csak az a nyűgje.

De nem, nem segített. Nem volt időm megoldásokat keresni, dolgoznom kellett. Akkor a nagy gépen egy ideje már Win8 futott, így a laposra is azt tettem, egy nap alatt sikerült átszoknom rá. Pedig a Win addig nem volt a szívem csücske.röhögő smiley

Lehet hogy majd visszatérek, de most ez van.

válasz erre

rDAVE

10 éve, 11 hónapja és 18 napja

marco írta:
Meizu csodáért biztos nem fogok 90 ezret sem kiperkálni. Soha.

Pedig a rendszert vártam, várom, mert asztali rendszerként közel egy évtizede zúzom. Illetve csak zúztam, a 13.10 túl nagy csalódásokat hozott.
Mi változott benne?

válasz erre

fantis6

10 éve, 11 hónapja és 18 napja

Meizu nem rossz gyártó, szerintem én mindenképpen bevállalnám, csak ne legyen drága, bár én megelégszek a wp8as nokiaával

válasz erre

marco

10 éve, 11 hónapja és 18 napja

Meizu csodáért biztos nem fogok 90 ezret sem kiperkálni. Soha.

Pedig a rendszert vártam, várom, mert asztali rendszerként közel egy évtizede zúzom. Illetve csak zúztam, a 13.10 túl nagy csalódásokat hozott.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja