Közel 3 millió példány kelt el a Mists of Pandariából az első héten

2012. október 05.
1.4261
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Mégsem voltak olyan katasztrofálisak a legújabb World of Warcraft kiegészítő, avagy a Mists of Pandaria eladásai, tudtuk meg a Blizzard hivatalos sajtóközleményéből, akik bejelentették, hogy közel 3 millió példányt sikerült eladniuk játékukból világszerte.

Hogy egészen pontosak legyünk, az illetékesek 2,7 millió kópiáról beszéltek, aminek köszönhetően a játék előfizetőinek száma ismét meghaladta a 10 millió főt.

Óriásit tévedtek tehát a múltban a Lazard Capital Markets elemzői, akik úgy vélték, hogy még az 1 millió eladott példányt sem tudja megközelíteni a kiegészítő. Információink szerint a fejlesztők továbbra is gőzerővel dolgoznak azon, hogy elkészítsék az első megjelenés utáni tartalmi frissítést, amiről egyelőre még nincs információnk, de vélhetően sok-sok újdonságot tartalmaz majd.
6 hozzászólás

Scal

12 éve, 5 hónapja és 25 napja

nem is értem honnan vették ezt a 600-700.000-es eladást, amikor az egy milla már az előre lefoglalt eladásokból összejött

egyébként amiért lehet ütni a Felmosórongyot, az a játék végtelen leegyszerűsítése már-már óvodás szintre, és azt ugye mondanom se kell, hogy mindenütt pandákba botlik az ember akárhová menjen

és ne feledjük hogy ez az első faj, amit mindkét frakció használhat

a Pandák persze aranyosak, meg tréfából keltek ki, no persze, valamivel meg kell nyerni azt az egy milliárd kínait is, a Pet Battle system, meg mintha csak copy pastelték volna valamelyik Poekmon részből

igazából az egyetlen gond, hogy még mindig hihetetlen unbalancolt az egész, és most már két hónap eltelt a fáking 5.0.4 óta

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 13 napja

Maniac írta:
Teljes mértékben egyet kell értenem veled. A spekulánsok a szememben azok a bizonyos érdekcsoportokhoz tartozó, semmihez nem értő, csak az orruk túrására alkalmas gazdag szülők hülyegyerekei, akiknek szükségük van jól fizető állásra ahhoz, hogy valahol melegedjenek egész nap és tudjanak internetezni és a hatóságok fele ne tűnjenek ki. Néha mondanak valami baromságot és ennyi.mosolygó smiley
+1! mosolygó smiley

válasz erre

Maniac

12 éve, 6 hónapja és 13 napja

marco írta:
Azért van amikor eltalálják... Az esetek 10%-ában.röhögő smiley Amúgy egy teljesen értelmetlen, felesleges szakmáról beszélünk szerintem. Az emberi viselkedés olyan mint az időjárás, kiszámíthatatlan.

Az is több tízéves tapasztalatokra épít, de mivel alapjaiban változik meg az időjárásunk, értelmetlenek a felgyülemlett tapasztalatok. Az emberek ugyanúgy megváltoztak az új gazdasági, felfogásbeli helyzethez alkalmazkodva. Kiismerhetetlen a jövő.

marco

12 éve, 6 hónapja és 13 napja

Vendég írta:
Szokásos.röhögő smiley

12 éve, 6 hónapja és 14 napja

Szokásos.röhögő smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 14 napja

Szokásos elemzői ügyesség.wtf smiley

válasz erre
World of Warcraft: Mists of Pandaria
6.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja