Közel 50 millió fogyott a Metal Gear Solid sorozatból

2016. július 29.
2.7831
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Konami nyilvánosságra hozta aktuális üzleti jelentését, amiből kiderült, hogy komoly kis nyereségre tett szert a vállalat az első negyedévben, ezáltal 89 millió dollárral számolhattak ezen a téren, ami 40 százalékos ugrás a tavalyi esztendőhöz képest.

Ehhez az elragadó eredményhez nagyban hozzájárult a Metal Gear Solid-sorozat sikere, amiből a kiadó szerint a teljes életciklus során már 49,2 millió példány kelt el világszerte.

A cég bevételei egyébiránt 481 millió dollárra rúgtak az első negyedévben, ami minimális csökkenés tavalyhoz képest, de mivel a profit nagyobb volt, ebből bizonyára semmit sem érzékelt a vállalat.
5 hozzászólás

WarriorAutobot

8 éve, 4 hónapja és 19 napja

totyak írta:
Én majd a következő részre leszek kíváncsi, amin Kojima már nem dolgozik. Véleményem szerint azt is venni fogják, az embereknek nem számít, hogy ki csinálja. De azért majd érdekes lesz mindenféle adatokat megtudni róla annak idején.
Arra én is, de lehet hogy baromi nagy bukás lesz.

válasz erre

totyak

8 éve, 4 hónapja és 20 napja

Én majd a következő részre leszek kíváncsi, amin Kojima már nem dolgozik. Véleményem szerint azt is venni fogják, az embereknek nem számít, hogy ki csinálja. De azért majd érdekes lesz mindenféle adatokat megtudni róla annak idején.

válasz erre

VaPe

8 éve, 4 hónapja és 21 napja

Eszméletlen micsoda pénzek mozognak a játékiparban! meglepett smiley

válasz erre

Hentes

8 éve, 4 hónapja és 21 napja

Na azért ebből el lehet tengetni a mindennapokat.

válasz erre

Gólem

8 éve, 4 hónapja és 21 napja

Nem fognak éhen halni... röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja