Kontrollereket készítene okostelefonokra a Nintendo

2016. július 06.
3.3751
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Miután évekig kitartottak saját fejlesztésű rendszereik mellett, a Nintendo idén hivatalosan is belevágott az okostelefonos iparágba, és már két játékot is megjelentettek, hovatovább a legfrissebb hírek szerint ők lehetnek azok, akik esetleg forradalmat indíthatnak el a mobiljátékok irányítása kapcsán.

A múltban ugyanis több próbálkozás is indult már azzal kapcsolatban, hogy kontrollert készítsenek okostelefonokhoz, azonban Shinya Takahashi, a Nintendo egyik első embere egy befektetőknek szánt meetingen nemrégiben arról beszélt, hogy bár vannak már vezérlők a piacon, azonban ők talán megpróbálnak a jövőben valami saját újdonsággal előállni ezen a téren.

Takahashi szerint meggyőződése, hogy például az akciójátékokat lehetetlen okostelefonon fizikai kontroller nélkül irányítani, ezért ők arra fognak törekedni a jövőben, hogy ezen a téren alaposan megkönnyítsék majd a rajongók dolgát.
5 hozzászólás

sarakrael

8 éve, 5 hónapja és 15 napja

De akkor kérünk hozzá egy mobilos Zeldát és Mariot is!

válasz erre

totyak

8 éve, 5 hónapja és 15 napja

Tökéletesen jól játják, fizikai irányító nélkül a legtöbb mobilos játék trágya, én is ezt gondolom. Viszont azt is tudom, hogy manapság már a legolcsóbb PS kontroller utánzat is csatlakoztatható blutooth-on a telefonhoz és tökéletes iránmyítást biztosít. Nem kellenek ide drága kontrollerek, a felhasználók mindig megtalálják a legolcsóbb megoldásokat.

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 5 hónapja és 15 napja

Mobilon nem fogok játszani az fix.
Ha menet közben szeretnék játszani arra ott van a PSVita.

válasz erre

rDAVE

8 éve, 5 hónapja és 15 napja

Én úgy terveztem kipróbálok minden Nintendo játékot, mégiscsak Nintendo... De még a
Miitomo sem kompatibilis, ami wtf...

válasz erre

Mordorer

8 éve, 5 hónapja és 15 napja

Sok sikert nekik. Hátha elkezdek én is mobilon játszani...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Gargameth profiljamarco profiljamarco profiljaKisember001 profilja