Koncepciós rajzokkal szolgált új projektjéről a Silent Hill alkotója

2021. február 16.
25.8111
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Köztudott egy ideje, hogy Keichiro Toyama, a legendás Silent Hill alkotója a Bokeh Game Studio falai között egy új projekten dolgozik, mely erőteljes párhuzamot ápolhat az egykori horrorsorozattal, ez a kijelentés pedig most bizonyítást is nyert.

Merthogy hősünk kiadott néhány koncepciós képet a készülő alkotásról, sőt egy videón is láthatjuk ezeket, és bár tény és való, hogy nem tipikus Silent Hill sajátosságokat láthatunk rajta, ellenben bőven akad annyi őrült pillanat, hogy a dolgokat össze tudjuk mosni.

Toyama egyébiránt már korábban kiemelte, hogy bár új játéka sötétebb lesz, mint a Gravity Daze, ellenben nem tekinthető majd tiszta horrornak, sokkal inkább olyan brutális, de mégis szórakoztató megoldásokkal lehet rokonítani a végeredményt, mint a Danganronpa. Lássuk a lényeget:

Koncepciós rajzokkal szolgált új projektjéről a Silent Hill alkotója - 2. kép


Koncepciós rajzokkal szolgált új projektjéről a Silent Hill alkotója - 3. kép


Koncepciós rajzokkal szolgált új projektjéről a Silent Hill alkotója - 4. kép


Koncepciós rajzokkal szolgált új projektjéről a Silent Hill alkotója - 5. kép


Koncepciós rajzokkal szolgált új projektjéről a Silent Hill alkotója - 6. kép


Koncepciós rajzokkal szolgált új projektjéről a Silent Hill alkotója - 7. kép


Koncepciós rajzokkal szolgált új projektjéről a Silent Hill alkotója - 8. kép


Koncepciós rajzokkal szolgált új projektjéről a Silent Hill alkotója - 9. kép


Koncepciós rajzokkal szolgált új projektjéről a Silent Hill alkotója - 10. kép


Koncepciós rajzokkal szolgált új projektjéről a Silent Hill alkotója - 11. kép


Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

Tommy

3 éve, 5 hónapja és 10 napja

Igen királyul néz ki!

válasz erre

muki

3 éve, 5 hónapja és 10 napja

Csodás teremtmények! mosolygó smiley

válasz erre

Patrik94

3 éve, 5 hónapja és 10 napja

Hát az a ninja mit keres ott? meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja