Komoly különbség lehet az AMD R9 490 és R9 490X között

2016. március 27.
2.9591
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az AMD kapcsán felemásra sikeredett a tavalyi R300-as széria, hiszen számos kártya már jóval régebbi alapokra épült, ezek a modellek pedig nem igazán állták meg a helyüket az NVIDIA nagyon jól eltalált újdonságaival szemben.

Idén más lehet a helyzet, hiszen az AMD több fronton is nagyon optimista kijelentéseket tesz. A Radeon Pro Duo egyfajta erődemonstrációnak is mondható, de jól tudják, hogy a legtöbb felsőkategóriára vágyó felhasználót az R9 490-es széria érdekli majd, hiszen ezekből rengeteg változat készülhet és az árazásuk is elfogadhatóbb.

Piaci hírek szerint továbbra is megkapjuk az R9 490-et és annak az erősebb változatát az R9 490X személyében, ám a két kártya esetében egy fontos különbségre érdemes lesz figyelni. Állítólag mindkét modell 8GB memóriát kap majd, ám az R9 490 GDDR5-ös megoldása helyett az R9 490X már GDDR5X memóriával lesz felszerelve. Ezzel mindkét modell hosszú évekig elegendő erőt biztosíthat, ugyanakkor valós technológiai különbség is lesz közöttük, mellyel a drágább modell felé terelhetik a vásárlókat.
7 hozzászólás

totyak

8 éve, 8 hónapja és 9 napja

miertkellettaregbevezetes írta:
LOL. Ezt úgy írtad ,mintha a VGA tesztekben minden VGA-t külön géppel full más játékokkal hasonlítanak összes egymással véletlenül sem.
Ja, visszaolvasva tényleg úgy hangzik. Csak arra akartam kilyukadni, hogy ne két tesztet hasonlítsunk össze, egyiket egyik kártyával, X konfiggal, másikat másik kártyával, Y konfiggal.

válasz erre

kpal

8 éve, 8 hónapja és 10 napja

M.O.R.P.H. írta:
Pont erről szól a cikk ,hogy most jelentős különbség lesz a sima és az"x" között.
Eddig valóban nem érte meg az "X" a felárat ,de úgy néz ki tanul a hibájából az ájemdé.
Egyébként az NV -nél is a titan x és 980Ti között játékokban elenyésző a különbség ,ugyanúgy nem éri meg a felárat!
Ebben az estben sem hiszem pár százaléknyitól nem lesz több fps. Mindig jobb jobb várni egy újabb generációt .

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

8 éve, 8 hónapja és 10 napja

totyak írta:
Majd egy összehasonlító elemzésre kíváncsi leszek ugyanabban a gépben, ugyanazokkal a játékokkal, programokkal, bencsmárkokkal futtatva.
LOL. Ezt úgy írtad ,mintha a VGA tesztekben minden VGA-t külön géppel full más játékokkal hasonlítanak összes egymással véletlenül sem.

válasz erre

totyak

8 éve, 8 hónapja és 10 napja

Majd egy összehasonlító elemzésre kíváncsi leszek ugyanabban a gépben, ugyanazokkal a játékokkal, programokkal, bencsmárkokkal futtatva.

válasz erre

M.O.R.P.H.

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

kpal írta:
Egy "X" nem sok plusszal szolgál. Vajon emiatt megérie .
Pont erről szól a cikk ,hogy most jelentős különbség lesz a sima és az"x" között.
Eddig valóban nem érte meg az "X" a felárat ,de úgy néz ki tanul a hibájából az ájemdé.
Egyébként az NV -nél is a titan x és 980Ti között játékokban elenyésző a különbség ,ugyanúgy nem éri meg a felárat!

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

" Ezzel mindkét modell hosszú évekig elegendő erőt biztosíthat"

LOL ló****t pc-n nincs olyan hogy hosszú évekig elegendő erő. Annyi a sok optimalizálatlan foshalmaz.....

válasz erre

kpal

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

Egy "X" nem sok plusszal szolgál. Vajon emiatt megérie .

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
Dav2377 profiljamarco profilja