Komoly eSport rendezvényeket közvetít majd a Twitter

2017. március 03.
3.6051
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A közösségi média manapság már igen sok platformból tevődik össze, az elmúlt pár évben jó néhány új szereplő érkezett, melyek bizony képesek voltak "nagy öregeket" is kiszorítani a piacról.

Az egyik leglátványosabb gyengülést a Twitter produkálta, melynek nem tett jót, hogy több új, fiatalos platform is elkezdte meghódítani a felhasználókat. A vállalat azért nem adja fel, az elmúlt hónapokban számos új funkciót és jó néhány fontos változtatást vezettek be.

Nemrég pedig ismét a fiatalok felé vették az irányt, hiszen komoly üzleti megállapodást kötöttek három eSport rendezvényekért felelős csoporttal. Ennek értelmében idén több mint 15 eSport eseményt közvetítenek majd, melyeket az ESL One, DreamHack vagy az Intel Extreme Masters szervez.
2 hozzászólás

totyak

7 éve, 8 hónapja és 27 napja

De felkapott dolog lett az utóbbi pár évben az e-sport. Én személy szerint semmire sem tartom. Lehet, hogy tévedek, de szerintem ehhez nincs szükség kivételes adottságokra, vagy tehetségre. Akár én is lehetnék profi e-sportoló, ha napi 12 órában tolnék egy játékot. Kiismerném minden fortélyát és akkor már nem nehéz lenyomni a többieket.

válasz erre

petrovicsz

7 éve, 8 hónapja és 27 napja

Lassan már csak a rádióban nincs esport közvetítés! röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaDav2377 profiljamarco profilja