Klonoa: Door To Phantomile: Jön az európai kiadás

2009. március 06.
1.7791
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Klonoa egy ikonikus platform figurának számít, aki az első PléjStáció fénykorában hódította meg először a játékosok szívét.

A kaland PlayStation 2-n folytatódott, emellett volt belőle néhány hordozható verzió, csakúgy mint egyéb mellékszálak, majd egy hosszabb pihenőre surrant a Namco Bandai jeles kabalafigurája. A japánok december elején újra lepacsizhattak a nagy fülűvel, hiszen megjelent az első epizód Nintendo Wii újragondolása, amely idén eléri majd Európát is, jelentette be a japán játékgyáros.

A játékmenetében kétdimenziós, grafikai megvalósításában térbeli platformer ötvözi a klasszikus gameplay-t, a modern vizualitással, besorolva a 2.5 dimenziós kategóriába. A cel-shaded grafika és a mesebeli környezet kellemes kikapcsolódást ígért a Sony első konzolján, amelyet a Namco Bandai újjáélesztett a Nintendo forradalmi sikermasnáján.

A Klonoa: Door To Phantomile Wii remake-je átesett egy erős grafikai tuningoláson, kapott WiiMote irányítási funkciókat, valamint újabb titkok után is szimatolgathatunk. A Namco Bandai gondolt a klasszikus irányítást preferáló játékosokra, így mind a Nintendo Classic Controller, mind pedig a Game Cube irányító szolgálatba állítható.

Megjelenési dátum nincs, ezért körülbelülre sem tudjuk betájolni érkezését, annyi fix, hogy valamikor idén jelenik meg a PAL-osított kiadás a mai bejelentés értelmében. Örülünk érkezésének, hiszen egy valódi klasszikus született ismét újjá. Jöhet a második kaland is, a Klonoa 2: Lunatea's Veil, kedves Namco Bandai.
4 hozzászólás

norbertony

16 éve, 4 hónapja és 13 napja

Meg is nézem mindjárt.kacsintó smiley

válasz erre

FutuRetrO

16 éve, 4 hónapja és 13 napja

Egyébként a hír alatti kapcsolódó link gyűjteményben megtalálod a mozgóképeket is, ha esetleg érdekel. mosolygó smiley

válasz erre

FutuRetrO

16 éve, 4 hónapja és 13 napja

norbertony írta:
Klonoa Wii-re? Nem is tudtam, hogy készült belőle egy remake. Ennek a hírnek örülök. És ha megjelenik a pal verzió rögtön be is szerzem magamnak. Addigra remélem végleg enyém lesz a Wii amit most kölcsönzök az unokahugomtólröhögő smiley
Pedig sokszor írtunk már róla korábban is, voltak videók, miegymás. Akkoriban még nem üdvözölhettünk köreinkben, ezért lemaradtál róluk. mosolygó smiley Semmi vész, még bőven időben vagy. mosolygó smiley Én nagyon csípem ezt a kis figurát. mosolygó smiley Tiszta Pandemonium feeling, ami szintén nagy kedvencem. mosolygó smiley A Wii nálam is hónapok óta vágyak tárgya. Majdcsak eljutok már odáig. röhögő smiley

válasz erre

norbertony

16 éve, 4 hónapja és 13 napja

Klonoa Wii-re? Nem is tudtam, hogy készült belőle egy remake. Ennek a hírnek örülök. És ha megjelenik a pal verzió rögtön be is szerzem magamnak. Addigra remélem végleg enyém lesz a Wii amit most kölcsönzök az unokahugomtólröhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja