Kíváncsi vagy, hogy mennyire hitelesek az Assassin's Creed-játékok? Egy rajongó jóvoltából most megtudhatod!

2018. szeptember 09.
6.3301
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Lehengerlő látni, hogy néhány embernek mennyi szabadideje van, lévén akadt egy lelkes delikvens, aki úgy döntött, hogy szépen végigmegy az Assassin's Creed-játékokon, hogy ellenőrizze, mennyire is térnek el a bennük szereplő nagyobb események a történelmi állításoktól.

VestigialLlama4 névre hallgat az említett Reddit felhasználó, aki elárulta, hogy igyekszik nem vaskalapos lenni, és figyelembe veszi a Ubisoft saját szabályrendszerét is, mint például, hogy ha valamit letudnak csekkolni a wikipédia segítségével 30 másodpercen belül, akkor azt a körítést veszik alapul, ezenkívül azonban minden mást saját szájízükre formálnak.

A másik fontos szabály, amit felállított magának az úriember, hogy amennyiben a játékok hitelesebb képet festenek egy-egy eseményről, mint amilyen formában az népszerű a popkultúrában. Három epizódot dolgozott fel eddig, ellenőrizte már az Assassin's Creed első részének, az Assassin's Creed II-nek és az Assassin's Creed: Unity hitelességét is.
9 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 11 napja

[Tiltott felhasználó!]

Direktor

6 éve, 11 napja

Na majd átbogarászom, mit művelt a srác, de azt azért hozzátenném, hogy engem rohadtul nem érdekel mennyire történelemhű egy játék. AC sosem mondta hogy az, unalmas is lenne.

válasz erre

fighterlaci

6 éve, 11 napja

Mennyi szabadideje van egyeseknek. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 11 napja

Hellblade írta:
Aki elolvas pár cikket,történelemkönyvet,az már "tudja hogy volt"..
Maximum azt tudja hogy a szerző szerint hogy volt..visszatérve amerikára : Ha valami már azelött is létezett mielőtt ránéztél,akkor hogy azt kijelenteni hogy "Te fedezted fel"..az..érdekes..
Ráadásul utána ezt Tényként oktatni az iskolában..

Egy földrész kizsákmányolásának,népírtásnak a kezdete lenne a helyes elnevezése szerintem pl amerika "felfedezésének"..

Kérdezd csak meg az indiánokat,szerintük hogy volt!

Csak arra utalok hogy ovatosan a "Tényekkel".. mosolygó smiley



Népirtás, gyarmatosítás, kizsákmányolás, felfedezés... Lehet azon lovagolni, hogy hogyan nevezik, csak ettől nem fog változni semmi. Mindenki tisztában van azzal milyen sz.r lehetett indiánnak lenni Amerika kolonizálásakor. Mellesleg épp tényként kezeled, hogy mit tettek az őslakos amerikaiak ellen...

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 11 napja

[Tiltott felhasználó!]

rDAVE

6 éve, 11 napja

Hellblade írta:
Az ember azt hisz el amit akar.Sokan a biliát is tényként kezelik.Mások a Darwinizmust..
Nincs ezzel baj,Én viszont azt mondom hogy ha ma történik egy balaset pl,azt annyiféle képpen mondják el ahányan látták..egy hét,egy hónap múlva néhányan picit másképp mesélik el..

Na képzeld el ugyan ezt nagyban az időben..

De az "Amerika felfedezése" TÉNY is már önmagában megmosolyogtató ha kicsit elgondolkozol rajta..hiszen az előtt is létezett mielőtt felfedezték volna..
A történészek feladata, hogy minden lehetséges szempontot kikutassanak. "Amerika felfedezése" meg csak egy elnevezés arra, hogy a nyugati világ felfedezte, ez sehol nem zárja ki, hogy ne létezett volna. Nem azt mondja, hogy feltalálta... Nem szeretem a történelmet, sose szerettem, pont a bizonytalansága miatt, de ennek ellenére vallom, hogy kutatni kell és felállítani a legbiztosabb teóriákat. A tudomány nem dogmákból áll, mint a Biblia...

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 11 napja

[Tiltott felhasználó!]

rDAVE

6 éve, 11 napja

Hellblade írta:
Kár volt vesződnie vele..kitudja' mi hogy volt..
Kolombusz előtt is voltak Amerikában más földrészről pl..De az őslakosok is nyugodtan élték életüket "felfedezetlenül.. röhögő smiley

Gyöztesek irják a történelmet.
Attól még vannak történelmi tények, amik bizonyíték nélkül nem megdönthetők. A történelem nem a legbiztosabb tudományág, de azt sem mondhatjuk, hogy hagyjuk a fenébe, mert úgyis kamu...

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 11 napja

[Tiltott felhasználó!]

Assassin's Creed: Unity
8.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profiljaManiac profilja