Kiszivárogtak a Forza 6 első részletei

2015. június 08.
1.6161
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A hétvége során egyszerre több weboldalon - többek között a hivatalos Xbox weblapon - is feltűntek a Forza Motorsport 6 első hivatalosnak tekinthető részletei és képkockái, amelyek alapján kiderült néhány érdekesség a játékról.

Mivel az első konkrétumokat a Microsoft vélhetően az E3-on szeretné majd bejelenteni a népszerű autós címről, így a kérdéses honlapok már nem elérhetők, ellenben az információk - bizonyítékokkal - megmaradtak az utókor számára.

Ebből kiderült, hogy a Forza 6 minden eddiginél részletesebb időjárás-effekteket, többek között 3D-s tócsákat is kap majd, miközben elérhetővé teszi az éjszakai versenyzést, és már-már művészi profizmussal tálalja elénk a fizikát és a szimulációt. A játékban masszív 1080p vár majd ránk, és bár 50fps-t írtak a hivatalos Xbox-oldalon, ez vélhetően csak elírás, hiszen a Forza 5 is 60fps-t produkált korábban.

A Forza 6 ezen felül minden eddiginél több autóval kecsegtet majd, ezáltal több mint 450 gépszörny közül választhatunk magunknak, amelyek mindegyikében teljes és részletes belső nézet is megtalálható lesz, sőt mi több töréseiket is egyenként modellezik le a készítők. A pályák között 26 világhírű helyszínt találunk Daytonától kezdve Rióig bezárólag.

A játék támogatja ezen felül a kooperatív módot, a két játékos osztott képernyős módot, a 24 játékos ütközeteket és visszatér a Drivatar is. A részletek hivatalosítása és kibővítése az idei E3-on várható.

Kiszivárogtak a Forza 6 első részletei - 2. kép

Forza Motorsport 6 első hivatalosnak tekinthető részletei és képkockái, amelyek alapján kiderült néhány érdekesség a játékról.'>
3 hozzászólás

totyak

9 éve, 7 hónapja és 16 napja

Annyi fajta autó nincs is a világon röhögő smiley

válasz erre

fnx

9 éve, 7 hónapja és 16 napja

Na ez már igen csak szépen kidolgozott cumó lesz.

válasz erre

kpal

9 éve, 7 hónapja és 16 napja

Box-hoz képest szép lesz.

válasz erre
Forza Motorsport 6
20.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja