Kiszivárogtak az első képek a Mario + Rabbids RPG-ről!

2017. május 24.
3.2651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Most már senkinek se legyen kétsége afelől, hogy a korábbi pletykák szerint Mario + Rabbids: Kingdom Battle cím alatt egy olyan Nintendo Switch-exkluzív készül a háttérben, amely összeköti egymással a Nintendo és az őrült nyulak világát.

Korábban már kaptunk egy masszív pletykát erről az alkotásról, de a mai napra virradóra az első képek is kiszivárogtak róla, sőt mi több, a Nintendo World Report újabb részleteket közölt velünk, amiből megtudtuk, hogy a játék augusztusban vagy szeptemberben jön, hivatalos bejelentése pedig az idei E3-on várható.

A játékban Mario és barátai, valamint az őrült nyulak fegyvert ragadnak, hogy felvegyék a harcot egy ismeretlen gonosszal szemben, ezáltal nagy szerepet kap majd benne a harc, így nagyjából az alkotás 65 százalékát az ütközetek, a maradékot a felfedezés teszi majd ki.

A Mario X Rabbids RPG ezen felül egy erős taktikai szállal átitatott, körökre osztott harcrendszert tartogat számunkra, a négy nagyobb helyszín közül mindegyik egy kiforgatott Mario világot takar majd, maga a kampány időtartama pedig 20 órára lesz elnyújtva.

Ha ennél is többet akarsz megtudni a játékról, nagyíts rá a képekre, és nézd meg, hogy mit ígér még a Ubisoft!

Kiszivárogtak az első képek a Mario + Rabbids RPG-ről! - 2. kép


Kiszivárogtak az első képek a Mario + Rabbids RPG-ről! - 3. kép


Kiszivárogtak az első képek a Mario + Rabbids RPG-ről! - 4. kép


Kiszivárogtak az első képek a Mario + Rabbids RPG-ről! - 5. kép


Kiszivárogtak az első képek a Mario + Rabbids RPG-ről! - 6. kép

4 hozzászólás

totyak

3 éve, 1 hónapja és 12 napja

WarriorAutobot írta:
Tulajdonképpen még nincs besorolva.
Az utolsó képen az ESRB-n még csak RP kategóriába van ami a Rating Pending-et jelöli vagyis hogy még nem sorolták be, de szerintem egy 12-es lesz mert a harcok már elvileg a Fantasy Violence-be tartoznak, de nem tudom hogy mennyi az annyi amennyi kell hozzá.
Igaz, azt nem is láttam, csak a PEGI besorolást néztem a listában.

válasz erre

WarriorAutobot

3 éve, 1 hónapja és 12 napja

totyak írta:
Hogy gondolják, hogy ez PEGI 7-es korbesorolást kaphat majd, mikor fegyverek vannak benne, meg erőszak? Jó, még nem végleges, de akkor is.
Tulajdonképpen még nincs besorolva.
Az utolsó képen az ESRB-n még csak RP kategóriába van ami a Rating Pending-et jelöli vagyis hogy még nem sorolták be, de szerintem egy 12-es lesz mert a harcok már elvileg a Fantasy Violence-be tartoznak, de nem tudom hogy mennyi az annyi amennyi kell hozzá.

válasz erre

Direktor

3 éve, 1 hónapja és 13 napja

totyak írta:
Hogy gondolják, hogy ez PEGI 7-es korbesorolást kaphat majd, mikor fegyverek vannak benne, meg erőszak? Jó, még nem végleges, de akkor is.
Gondolom nem lesz benne vér meg ilyesmi. A Splatoonban is vannak fegyverek és az 3-as korosztály...

válasz erre

totyak

3 éve, 1 hónapja és 13 napja

Hogy gondolják, hogy ez PEGI 7-es korbesorolást kaphat majd, mikor fegyverek vannak benne, meg erőszak? Jó, még nem végleges, de akkor is.

válasz erre
Mario + Rabbids: Kingdom Battle
16.390 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

rDAVE profiljagery1113 profiljaSunyi78 profilja