Kiszivárgott néhány kép a Windows 10 Xbox alkalmazásáról

2014. december 17.
1.8381
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Néhány hírben már említettük nektek, hogy január 21-én egy redmondi rendezvény keretein belül megtudhatjuk, hogy mi újság a Microsoft új operációs rendszerével, illetve, hogy milyen újdonságokat tartogat majd a megjelenéskor.

Számos kisebb és nagyobb hasznos fejlesztést már megismertünk, ám a játékosokat érintő változásokról egyelőre sok konkrétum még nem derült ki, illetve a konzolos és számítógépes részleg erősített kapcsolatát sem prezentálták még. Nemrég azonban kiszivárgott néhány kép, melyeken a Windows 10 Xbox alkalmazását láthatjuk.

Kiszivárgott néhány kép a Windows 10 Xbox alkalmazásáról - 2. kép

A képek alapján elmondható, hogy PC-re is szeretnék átvezetni az Xbox által nyújtott élményt, de természetesen néhány komoly korlátot felállítva annak érdekében, hogy egyik masina se válthassa ki a másikat. Néhány funkció azonban hasznos lehet, ilyen például a barátokkal való csevegés és a naprakész információk áradata.

Kiszivárgott néhány kép a Windows 10 Xbox alkalmazásáról - 3. kép

4 hozzászólás

Ronalddo

9 éve, 3 hónapja és 22 napja

Ennek az alkalmazásnak még mindig nem látom semmi értelmét. Van aztán kész... wtf smiley

válasz erre

totyak

10 éve, 1 hónapja és 1 napja

Szerintem nem mondok újdonságot és gyakorlatilag minden pc-s álmát írom le, amikor azt mondom, hogy nem ilyen hülyeségeket szeretnénk, hanem Xbox játékokat pc-re. Simán meg lehetne oldani, hogy nem zavarjanak be egymásnak. Teszem azt pc-re egy évvel később jönne minden korábban xbox exkluzív játék. Garantálom, hogy egyik konzolos sem várna egy évet a pc-re és egyik pc-s sem rohanna konzolt venni, hogy egy évvel korábban játszhasson, mégis mindenki elégedett lenne és a Micro zsebe is tömve lenne zöldhasúval.

válasz erre

kpal

10 éve, 1 hónapja és 1 napja

szépen egybe mosódnak a dolgok konzol és pc között.

válasz erre

sarakrael

10 éve, 1 hónapja és 1 napja

Nekem nem igazán mondanak sokat ezek a képek. Lényeg meg szerintem úgy is a játékon vannak, azok meg maradnak exluzívok, vagy egy év késéssel jönnek.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja