Kiszivárgott az első Thief 4 trailer egy darabkája

2012. június 14.
2.5951
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A 2009-es bejelentés óta eleddig szinte semmit sem hallottunk, de ami ennél sokkal rosszabb, hogy nem is igazán láthattunk a Thief 4-gyel kapcsolatban, annak ellenére sem, hogy az illetékesek szerint már nagyon jól haladnak a munkálatokkal, sőt, nemrégiben arról is hallottunk, hogy elkészültek az első mozgóképpel is.

Utóbbi bemutatását nem titkoltan az E3 kiállításra vártuk, ám az Eidos Montreal mélyen hallgatott az expó ideje alatt, az éjszakai órákban azonban végre történt valami!

Igaz, egyelőre még nem a jó minőségű és teljes trailert kaptuk meg, Eric Wong, a játék egyik fejlesztője ugyanis napvilágra hozott egy harminc másodperces, enyhén rossz minőségű, se eleje, se vége trailert a játékról, amely állítólagosan a Thief 4 első cinematic mozgóképéből származik.

A rövidke szösszenetet az illetékesek ugyan minden eszközzel megpróbáltak eltüntetni a világhálóról, de nekünk sikerült megszereznünk a néhány másodperces kedvcsinálót, amit saját szerveren tárolunk, tehát később is megtekinthető marad.

Nem is húznánk tovább a szót, ha kíváncsi vagy a Thief 4 tulajdonképpeni első látnivalójára, alant megtalálod:

#tv#
Thief 4-gyel kapcsolatban, annak ellenére sem, hogy az illetékesek szerint már nagyon jól haladnak a munkálatokkal, sőt, nemrégiben arról is hallottunk, hogy elkészültek az első mozgóképpel is.'>
5 hozzászólás

Shade

12 éve, 9 hónapja és 20 napja

Nem rossz, de majd a gameplayre leszek kiváncsi a legjobban. röhögő smiley

válasz erre

Braddock

12 éve, 9 hónapja és 21 napja

Egész jónak néz ki még a rossz minőség ellenére is!

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 21 napja

NAgyon király, várós kegyetlenmód

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 21 napja

Ó hát ez bitang királyul néz ki!

válasz erre

Stewenwolf

12 éve, 9 hónapja és 21 napja

Hát ez még így rossz minőségben is elég jól néz ki!Nagyon várósnyelvnyújtó smiley

válasz erre
Thief
17.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaKisember001 profiljamarco profilja