Kipróbálható az Avatar: The Game

2009. november 17.
1.9421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
December kellős közepén, tehát még éppen karácsonyi ajándéknak is megfelelő lesz, megjelenik a mozikban James Cameron új sikervárományos sci-fi alkotása, amely nem csak egy roppant egyedi világot fest majd le a fanatikusok számára, hanem egy igazán hangulatos kis univerzumot is, amelynek folytatásáról egyelőre nagyon korai lenne nyilatkozni, de abban szinte biztosak lehetünk, hogy nem csak egyetlen részt fog megérni az Avatar, bár ez sokban múlik a fogadtatáson is, amely csak és kizárólag a rajongókon áll vagy bukik.

Valamint természetesen azon is, hogy milyen kis előzményekkel kívánják felvezetni az illetékesek a filmet, hiszen Cameron a film mellett egy játékot is szeretne összehozni alkotásához, amely ugyan elintézhető a szimpla adaptáció fogalmával, de óriási vétek lenne csak így hívni a - becses nevén - Avatar: The Game programot.

Akinek sejtése sincs arról, hogy miért beszélünk így a játékról, és annak csodálatos univerzumáról, az minden bizonnyal lemaradt az utóbbi hetekben, valamint hónapokban befutott gameplay villanásokról és egyéb látnivalókról.

De sebaj, pótlásra mindig van alkalom, archiválva minden egyes mozgóképet és fontos információt megtalálhattok oldalunkon, most azonban egy annál sokkal fontosabb dologra szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hiszen a december elején esedékes megjelenési dátumhoz közelítve az illetékesek úgy gondolták, hogy napvilágra hozzák az Avatar demóját, amelyet akár már te is, még a mai nap folyamán kipróbálhatsz, feltéve ha rákattintasz az alábbi linkre, és letöltesz 1,5 GB-ot, mert ekkora méretűre hízott a kipróbálható verzió. Szeretnéd a gépeden tudni? Erre parancsolj!

Avatar: The Game demó
3 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 7 napja

rDAVE írta:
Filmes játékhoz képes jó lett. mosolygó smiley
Ez mondjuk igaz mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 7 napja

richie8 írta:
Nekem a játék sajnos nem tetszett, de a film tarolt mosolygó smiley
Filmes játékhoz képes jó lett. mosolygó smiley

válasz erre

richie8

11 éve, 7 hónapja és 7 napja

Nekem a játék sajnos nem tetszett, de a film tarolt mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja