Kipróbálható a Men of War: Red Tide

2009. november 20.
2.2891
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az idei esztendőben mondhatni el voltak kényeztetve a második világháborús stratégiák szerelmesei, hiszen több kiváló cím is bemutatkozott a színtéren, szinte kivétel nélkül megfelelő megvalósítással.

Az év egyik meglepetése azonban kétség kívül a Men of War volt még az év elején, amely ugyan semmi újdonságot nem hozott az RTS műfajba, de mégis nagyon szerettük. Éppen ezért örültünk annak, amikor június közepén az illetékesek bejelentették hozzá az első kiegészítőt, méghozzá Red Tide alcímmel.

Az expanzió a klasszikus formulát kívánja követni, tehát dobozos formában is forgalomba kerül, ami abszolút indokolt, pláne a tartalmát tekintve, amely már majdhogynem a teljes játékéval vetekszik. A bővítmény betöltése után ugyanis Alexander Zorich orosz író által lejegyzett történetet élhetjük majd át, amely néhány tengerészgyalogos sorsát dolgozza fel. A 23 küldetésen belül a szovjet, a német, a román, valamint az olasz csapatokszemszögéből is megismerhetjük a háborút, méghozzá annak is az 1941-1945-ig tartó szakaszát.

A roppant hangulatos, könnyűnek nehezen nevezhető stratégia, avagy a Men of War első kiegészítője a mai napon végre kipróbálható fázisba került, így aki szeretne közelebbről is megismerkedni vele, az a hír végén található linkre kattintva merevlemezére invitálhatja a közel 1 GB méretű fájlt. Előbb azonban a gépigényt is böngészd át a biztonság kedvéért.

Rendszerkövetelmények:

Processzor: Intel CPU - Core 2 Duo E6550 2.33GHz / AMD CPU - Athlon 64 X2 Dual Core 4200+
Grafikus kártya: Nvidia - Geforce 8600 GT / ATI & Intel - Radeon HD 2600 XT
Memória: 2 GB
DirectX verzió: 9
HDD: 5 GB

Men of War: Red Tide demó
nincs még hozzászólás

Men of War: Red Tide
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
muki profiljaBotyi profilja