Kipróbálható a HWiNFO legújabb béta változata

2012. június 16.
1.4411
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A tegnapi nap folyamán a HWiNFO fejlesztőcsapata bejelentette, hogy elkészült és kipróbálható a népszerű HWiNFO32 és HWiNFO64 alkalmazásuknak legfrissebb béta kiadása, ami a módosítások eredményeképp immár a 3.96-1665 Beta jelölést kapta.

Ahogy azt a neve is jelzi, a HWiNFO a számítógépek konfigurációjának vizsgálatára lett kihegyezve, de emellett még képes a PC-k állapotának monitorozására, de az alapvető teljesítménytesztek végrehajtására sem jelent számára problémát. A program jelenlegi, béta státuszban lévő kiadása elsősorban továbbcsiszolt funkciókat vonultat fel, de a felhozatalból természetesen ezúttal sem hiányzik a már szinte kötelezőnek mondható hibajavítások, illetve néhány új szolgáltatás megjelenése.

A most beharangozott HWiNFO 3.96-1665 Beta kiadásnál már javítva lett az alacsony képernyőfelbontást használó rendszereknél a szenzor ablakok alsó részéről hiányzó menü bugja, de a fejlesztőcsapat emellett még sikeresen leszámolt az érzékelők konfigurációjánál jelentkező hibával is.

Az újdonságok között felbukkant az SMSC LPC47M534-es szenzor támogatása, illetve a főbb eszközök esetében (például a PCI, USB, GPU, audiorendszer és hálózati rendszerek) immár lehetőség van az illesztőprogramokról részletes jelentést készíteni.

A finomítások eredményeként Standby és Resume állapotoknál jelentősen javult a rendszer monitorozása, emellett az érzékelők működése az Asus Sabertooth 990FX alaplapok esetében is tovább lett fejlesztve. Az Intel Sandy Bridge vagy újabb Intel CPU-val szerelt PC-k esetében szintén javul a rendszer állapotának nyomon követése, emellett már a PCH hőmérsékletéről is lehetőség van jelentést készíteni.

A szoftver a SATA meghajtókhoz már kiterjesztett listázást, valamint továbbjavított S.M.A.R.T. jelentést kínál, de a PCI USB Host kontrollerek, az USB portok és USB-s eszközök kezelése is továbbfejlődött, az SMBIOS pedig immár a 2.7.1-es verzióig bezárólag támogatott. A HWiNFO most bejelentett 3.96-1665 Beta verziója már letölthető az alábbi linkre kattintva.

A HWiNFO32 3.96-1665 Beta letöltése.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljamarco profilja