Kingdom Hearts 3: DLC formájában kerül be az epilógus a megjelenés után

2019. január 11.
7.2551
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Január 25-én végre befut az a Kingdom Hearts 3, aminek már az idejét sem tudjuk, mióta hegesztik a háttérben, viszont készítsétek fel az interneteteket is, hiszen nem kevés tartalmat lehet majd letölteni a premiert követően.

Twitteren publikálta a Square Enix, hogy milyen menetrend szerint fognak érkezni az ingyenesen letölthető tartalmak a játékhoz.

Első körben január 29-én bekerül a Memory Archives nevezetű opció, mellyel az előző Kingdom Hearts-játékok sztoriját leshetjük meg egy összefoglaló keretein belül, majd egy nappal később jönni fog egy olyan epilógus, amit csak és kizárólag azok tekinthetnek meg, akik már végeztek a fősztorival.

Január 31-én egy titkos videót kapunk, amihez szintén végeznünk kell a Kingdom Hearts 3 kampányával, illetve egyéb kritériumoknak is meg kell felelnünk, ami a választott nehézségi fokozattól fog függni - ezt még egyelőre nem részletezték.

Fontos kiemelni, hogy ezek nélkül is teljes lesz az élmény, az említett tartalmak szimplán csak kibővítik a Kingdom Hearts világát, és internetkapcsolat nélkül is meg tudod tekinteni a játék lezárását, ellenben ezekhez a bónusz kontentekhez már bizony fel kell kapcsolódni a világhálóra.


Kingdom Hearts 3, aminek már az idejét sem tudjuk, mióta hegesztik a háttérben, viszont készítsétek fel az interneteteket is, hiszen nem kevés tartalmat lehet majd letölteni a premiert követően.'>
1 hozzászólás

zender

5 éve, 7 hónapja és 27 napja

Ingyenes tartalom meglepett smiley na ez is ritka.

válasz erre
Kingdom Hearts 3
18.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja