Kínából támadják az amerikai kormány számítógéprendszereit

2005. augusztus 26.
1.9041
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint egyre gyakrabban támadják az Amerikai Egyesült Államok kormányszerveinek számítógépes rendszereit Kínából.

Az FBI szakértői azt a lehetőséget sem vetik el, hogy a sorozatos hackertámadások mögött a kínai államapparátus titkosszolgálati szervei állnak, ám az is elképzelhető, hogy csupán unatkozó fiatalok próbálják meg elütni üres óráikat. Számos támadás érte a Védelmi-, Belügy, Nemzetvédelmi- valamint Energiaügyi Minisztériumok számítógépes rendszereit.

Az FBI adatai szerint évről évre egyre többen próbálnak meg hozzájutni ezen kormányhivatalok adataihoz. 2003-ban még csak 54.000 kísérletet tettek az internetes bűnözők a minisztériumok számítógépeibe való behatolásra, 2004-ben már 79.000-szer szerettek volna titkos információkhoz hozzájutni és szakértők becslései szerint az idei év végére ezt az értéket is jóval meghaladja majd a rendszerekbe való betörési kísérletek száma. Eddig összesen 1.300 alkalommal sikerült behatolniuk a Kínából támadó hackereknek az amerikai kormányzati számítógépes rendszerekbe. Fontosabb adatokhoz még nem jutottak hozzá a bűnözők, de az amerikai hatósági szerveket egyre jobban nyugtalanítják a sorozatos támadási kísérletek.
1 hozzászólás

WillThaWheel

11 éve, 7 hónapja és 11 napja

Bárcsak fiatalok lennének...röhögő smiley Mondjuk lehet volt köztük...De ezek a számok?! Nem semmi...És ráadásul kína...röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja