Kikerül az Overwatch-ból Tracer szexi fenékrázása

2016. március 30.
3.2691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Habár a rajongók zöme igencsak élvezte, amikor Tracer oldalán, illetve egy vele aratott győzelem után a kérdéses női karakter egy olyan győzelmi táncot lejtett, amelyben alaposan megrázta előttünk formás fenekét, egy magát csak Fipps néven emlegető játékos azonban nemrégiben olyan üzenetet fogalmazott meg a Blizzard számára, miszerint ez a mozdulatsor túl szexista.

A kérdéses rajongó kifejtette, hogy Tracer túl értelmes és más ahhoz, hogy olyan videojáték-szereplőkhöz kicsinyítse őt a Blizzard, akik csak a testükből élnek, a bájos harcosnak ugyanis akad sütnivalója, és ez a szexista hozzáállás nem igazán illik hozzá.

Habár az észrevételt a legtöbb rajongó alaposan kinevette, hiszen csak egy videojátékról beszélünk, ellenben Jeff Kaplan, az alkotás igazgatója néhány órával később mégis úgy reagált rá, hogy korábban ők is vizsgálták már ennek a póznak a létjogosultságát, így Fipps bejegyzése miatt most felülvizsgálták az ügyet, és úgy határoztak, hogy kiveszik a mozdulatot Overwatch-ból.

Habár Kaplan indoka az volt, hogy azt szeretnék, ha mindenki erősnek és hősiesnek érezhetné magát a játék keretein belül, ergo mindenki elégedett is lenne, ellenben a lépéssel a fórumon inkább csak rajongók tucatjait sikerült magára haragítania ezzel a lépéssel a Blizzardnak.
8 hozzászólás

gcnoresz

8 éve, 9 hónapja és 2 napja

No komment... -_-"

válasz erre

1000feri

8 éve, 9 hónapja és 2 napja

RyutheStaR írta:
Szerintem az illetőt nem túlzottan érdeklik a nők... röhögő smiley
Utána olvastam: az illető 1 apa,aki a lányát félti a sexista példáktól.

válasz erre

totyak

8 éve, 9 hónapja és 2 napja

Ez akkora ****ság, amit ritkán olvasok. Engem pl. a való életben sem zavar, ha egy csajszi okos, magabiztos, erős jellem, jól néz ki és nekem rázza magát. Sőt. Nyilván egy videojáték karakterre értelmes ember nem indul be, de ne is zavarjon már senkit az ilyesmi.

válasz erre

RyutheStaR

8 éve, 9 hónapja és 2 napja

Marduk írta:
Én csak az indokot tartom furcsának. röhögő smiley A nők szokták rázni a farukat, nem? röhögő smiley
Szerintem az illetőt nem túlzottan érdeklik a nők... röhögő smiley

válasz erre

Ravor

8 éve, 9 hónapja és 2 napja

Nem hogy örülne neki, legalább a képernyőn rázná neki valaki a fenekét...

válasz erre

Marduk

8 éve, 9 hónapja és 2 napja

RyutheStaR írta:
Ha nem tetszik, ne nézze... Utálom az ilyen fontoskodó, minden lében kanál Fipps féle embereket. Máglyára vele.
Én csak az indokot tartom furcsának. röhögő smiley A nők szokták rázni a farukat, nem? röhögő smiley

válasz erre

1000feri

8 éve, 9 hónapja és 2 napja

1 !! bejegyzés miatt???
még ha több ezres petició lett volna......

válasz erre

RyutheStaR

8 éve, 9 hónapja és 2 napja

Ha nem tetszik, ne nézze... Utálom az ilyen fontoskodó, minden lében kanál Fipps féle embereket. Máglyára vele.

válasz erre
Overwatch
6.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profilja