Kihagyja az idei Quakecon-t a DOOM

2015. július 07.
2.4021
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A jelek szerint hiába is várták a Doom rajongói, hogy a Quakecon 2015 keretein belül majd friss részleteket tudhatnak meg szeretett játékukról, az id Software csapatának más tervei vannak.

A stúdió ugyanis bejelentette, hogy az E3-as nagy bemutató és bejelentések után nem igazán akarnak most semmiféle újdonsággal szolgálni a rajongóknak, így sem újabb látnivalókkal, de még csak információkkal sem.

A Quakecon egyébiránt idén július 23-án kezdődik, és egészen három napon át tart, ha pedig azt vesszük alapul, hogy a Doom premierjére csak valamikor jövőre számíthatunk majd, akkor ráérnek még a fejlesztők a prezentálással.
Doom rajongói, hogy a Quakecon 2015 keretein belül majd friss részleteket tudhatnak meg szeretett játékukról, az id Software csapatának más tervei vannak.'>
27 hozzászólás

totyak

9 éve, 5 hónapja és 23 napja

GOD írta:
Az megvan, hogy: "A kivétel erősíti a szabályt!" ?
Persze. Igaz, hogy ez a mondás nem illik a társalgásunkba, de örülök, hogy ismersz egy szólás-mondást.

válasz erre

GOD

9 éve, 5 hónapja és 23 napja

totyak írta:
Lehetséges. Vagy lehet, hogy nem. Szerintem te nagyon nem az az ember vagy, akinek előadod magad itt az oldalon. Megkockáztatom, hogy közel sem vagy annyi idős, mint amennyinek a profilod mutatja. Ismered a mondást, hogy "Amelyik kutya ugat, az nem harap"? Gyanús, hogy rólad mintázták.
Az megvan, hogy: "A kivétel erősíti a szabályt!" ?

válasz erre

totyak

9 éve, 5 hónapja és 23 napja

GOD írta:
Te megbotránkozott öregasszony, teee!
Most mondd meg, nem felháborító? röhögő smileyDDDDDDD
Persze ha a valóságban is ezt a hangnemet ütnéd meg olyat kapnál, hogy összehánynád magad!
Lehetséges. Vagy lehet, hogy nem. Szerintem te nagyon nem az az ember vagy, akinek előadod magad itt az oldalon. Megkockáztatom, hogy közel sem vagy annyi idős, mint amennyinek a profilod mutatja. Ismered a mondást, hogy "Amelyik kutya ugat, az nem harap"? Gyanús, hogy rólad mintázták.

válasz erre

GOD

9 éve, 5 hónapja és 23 napja

totyak írta:
Inkább azért kérnél elnézést, mert nem vagy képes megérteni, hogy egy hozzászólásba írd le, amit mondani akarsz. 4 hsz rövid időn belül egymás után? És ezt hányszor, de hányszor eljátszottad már. Úgy basználak ki az oldalról, hogy csak nyekkennél. És nem azért, mert más véleményen vagy a többiektől, lemeccselitek egymás között, de hogy egy ilyen egyszerű szabályt nehezedre esik betartani, az nonszensz.
Te megbotránkozott öregasszony, teee!
Most mondd meg, nem felháborító? röhögő smileyDDDDDDD
Persze ha a valóságban is ezt a hangnemet ütnéd meg olyat kapnál, hogy összehánynád magad!

válasz erre

totyak

9 éve, 5 hónapja és 23 napja

Marduk írta:
Ne bolygasd fel... röhögő smiley Fog még neked gyártani 8 kommentet is egy huzamban. röhögő smiley
Lehet. Csak nem értem erre miért nem jön valami ellenreakció.

válasz erre

Marduk

9 éve, 5 hónapja és 23 napja

totyak írta:
Inkább azért kérnél elnézést, mert nem vagy képes megérteni, hogy egy hozzászólásba írd le, amit mondani akarsz. 4 hsz rövid időn belül egymás után? És ezt hányszor, de hányszor eljátszottad már. Úgy basználak ki az oldalról, hogy csak nyekkennél. És nem azért, mert más véleményen vagy a többiektől, lemeccselitek egymás között, de hogy egy ilyen egyszerű szabályt nehezedre esik betartani, az nonszensz.
Ne bolygasd fel... röhögő smiley Fog még neked gyártani 8 kommentet is egy huzamban. röhögő smiley

válasz erre

totyak

9 éve, 5 hónapja és 23 napja

GOD írta:
És elnézést kérek a MARCÓ-tól a nevetekben is, hogy ezt kell itt csinálni!
Inkább azért kérnél elnézést, mert nem vagy képes megérteni, hogy egy hozzászólásba írd le, amit mondani akarsz. 4 hsz rövid időn belül egymás után? És ezt hányszor, de hányszor eljátszottad már. Úgy basználak ki az oldalról, hogy csak nyekkennél. És nem azért, mert más véleményen vagy a többiektől, lemeccselitek egymás között, de hogy egy ilyen egyszerű szabályt nehezedre esik betartani, az nonszensz.

válasz erre

GOD

9 éve, 5 hónapja és 23 napja

És elnézést kérek a MARCÓ-tól a nevetekben is, hogy ezt kell itt csinálni!

válasz erre

GOD

9 éve, 5 hónapja és 23 napja

Bárki visszaolvashatja ki kezdte a személyeskedést, kicsi sablon birkáim! BÉNÁK VAGYTOK A MULTIHOZ, NINCS MIT SZÉPÍTGETNI, NEM GYÖKEREKKEL VAN TELE MULTI HANEM NÁLATOK ÜGYESEBBEKKEL! Ilyen egyszerű a képlet... röhögő smileyDD És le is zártam a témát részemről! kacsintó smiley

válasz erre

GOD

9 éve, 5 hónapja és 23 napja

Na jóóólvan nem vagyok kíváncsi arra, hogy itt lefetyelgetitek itt egymást pöpijét! Mióta vagytok együtt amúgy?

válasz erre

GOD

9 éve, 5 hónapja és 23 napja

RyutheStaR írta:
Igen, biztosan igazad lehet. Nem te vagy a defektes, hanem mi vagyunk a 8 éves sablon gyerekek akinek cseppnyi fogalmuk se lehet a játékvilágról. Remélem azért nem fogsz szaporodni, már bocsánat.
Hagy legyen már saját véleményem ami eltér a mintapolgári tömeg véleményétől legyél oly szíves...Egy baj volt csak, hogy apád nem a párnára kent kicsi fiam!

válasz erre

Marduk

9 éve, 5 hónapja és 23 napja

GOD írta:
Sok a gyökér multiban? Hát én nem nagyon veszem észre papi holott minden nap 4 órát veretem alap hangon, de tudod hogy van ez, a szemetet összefújja a szél! kacsintó smiley Már akkor videó játékoztam mikor te még apucid zsákjában sem voltál még kicsi bogaram... de ti mindent jobban vágtok sablon tömeg gyerekek!
Lehet, hogy sokat "videójátékoztál", de arra nem sikerült rájönnöd a hosszú évek során, hogy "videojátéknak" kell írni. És nagyon tapasztalatlan multis lehetsz, ha nem találkoztál olyan emberekkel, vagy csak azt hitted, hogy jópofiskodtak veled. Nem biztos, hogy mindent annyira jól ismerünk, de ha totál nagy baromságot beszélünk, akkor legalább elfogadjuk azt, hogy tévedtünk, de te nem ilyen vagy, hanem visszatámadsz, személyeskedsz és totál elferdíted a beszélgetést, hogy megvédd az álláspontodat, amiről te is tudod, hogy baromság, de egyszerűbb személyeskedni, mint beismerni. Na ez az, amit a sablonemberek szoktak csinálni.

válasz erre
123a(z) 3 -ből
Doom
7.600 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
QuakeCon 2015

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások