Kicsomagolják a PlayStation 4-et: Nézd meg te is!

2013. november 11.
1.5431
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egy, pontosabban inkább két mozgóképet is kapott a mai napra virradóra a PlayStation 4, amelyek tematikájukat tekintve egy tőről fakadnak, ellenben csak egyikük tekinthető hivatalosnak.

A Sony ugyanis úgy határozott, hogy előhozakodnak egy hivatalos unboxing videóval a PlayStation 4-ről, aminek köszönhetően magad is megtekintheted, hogy mit is találhatsz majd a vásárlást követően a konzol dobozkájában, de amennyiben szeretnéd mindezt a hivatalos maszlag elkerülésével, kissé már alpári és közönséges módon is megtekinteni, akkor sem kell sokáig keresgélned.

A Sony mellett ugyanis Francis, avagy a játékvilág egyik igazi jelensége is hozzájutott idő előtt egy PlayStation 4-hez, és még a GTA 5-öt is félbehagyta, sőt mi több, kis asztalát is felrúgta ahhoz, hogy bemutassa nekünk: ő miként csomagolja ki a konzolt, illetve mik az első benyomásai a masináról. Megéri megtekinteni!

#tv#

#tv2#
11 hozzászólás

I3enG

11 éve, 3 hónapja és 9 napja

Aki nem tudná Francis csak egy alakítás, nekem amúgy róla a n64es gyerek ugrott be elsőre.
Yoshidás unboxing meg nagyon menő + retro menő smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 3 hónapja és 9 napja

Fú de unszimpatikus ez a viselkedése... Valaki verje már nyakon, ez nem vicces, és még neten keresztül is rossz hallgatni ahogy fröcsög a nyál a szájában beszéd közben. röhögő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 3 hónapja és 9 napja

Hogy a manóba jutnak hozzá emberek idő előtt egy konzolhoz?

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 3 hónapja és 9 napja

Rossz nézni ezt a Francis-t. Na meg ahogy eldobta az xbox-ot és a ps joy-t röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 3 hónapja és 9 napja

[Tiltott felhasználó!]

Ravor

11 éve, 3 hónapja és 9 napja

-It's from Sony..
-WHAT? röhögő smiley
-It's a PLAYSTATION FOOOUR!! HÁHÁháháháhá röhögő smiley

válasz erre

kpal

11 éve, 3 hónapja és 9 napja

világon mindenütt ugyan ilyen kiszerelés lesz ? mert mintha láttam volna más kinézetű dobozokat amihez adnak játékot, akkor itt-ott eltér majd.

válasz erre

fantis6

11 éve, 3 hónapja és 9 napja

nem semmi a második vidi röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

kpal

11 éve, 3 hónapja és 9 napja

bekdaniel írta:
De csak azért, mert már akkora, hogy nem tud kimenni a lakásból röhögő smiley
milyen lehet mikor ideges ha nem kap kaját röhögő smiley ( jújj de gonoszak vagyunk he -he ) röhögő smiley

válasz erre

bekdaniel

11 éve, 3 hónapja és 9 napja

De csak azért, mert már akkora, hogy nem tud kimenni a lakásból röhögő smiley

válasz erre

kpal

11 éve, 3 hónapja és 9 napja

Ez a fickó kész van totál kocka röhögő smiley ott éli az életét a szobában röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaiPet profiljaManiac profilja