Kickstarteren a Friday the 13th: The Game (trailer)

2015. október 14.
6.1661
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Már korábban is hallhattunk arról, hogy videojáték készül a Péntek 13 alapján, azonban a Gun Media fejlesztői most elhatározták, hogy a rajongók segítségét kérik ehhez.

Ennek örömére elindították azt a Kickstarter kampányt, amelynek részeként Jason Voorhees most bociszemekkel arra kéri a rajongókat, hogy adakozzanak azért, hogy elkészülhessen a Friday the 13th: The Game, amelynek keretein belül aztán a kultikus horrorkarakter majd jól megkergethet minket.

A hírek szerint egyébiránt az alkotás egy 8 fős multiplayer élményekre szakosodott aszimmetrikus, külsőnézetes akciójáték lesz, amelyben egy fő Jason felett veheti át az irányítást, míg a maradék a túlélésért küzd majd. A projekt mögé egyébiránt az eredeti alkotók közül számtalan ismert arc felsorakozott már, így Harry Manfredini felel majd a zenékért, de Sean S. Cunningham, az eredeti film rendezője és producere is kiveszi a részét a munkálatokból.

A Friday the 13th: The Game elkészüléséhez egyébiránt 700 ezer dollárt kérnek a fejlesztők, ami bizonyára néhány napon belül össze is jön, alig néhány órával a Kickstarter-kampány indulását követően ugyanis már bőven 200 ezer felett jár a számláló. Tervezett megjelenés PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

Nézd nagyban ezt a videót!



7 hozzászólás

WarriorAutobot

9 éve, 2 hónapja és 7 napja

Én nem igazán bízok a filmes játékokban...

válasz erre

totyak

9 éve, 2 hónapja és 7 napja

Elsőre azt gondoltam vacak lesz. Megint csak egy ismert címet akarnak lehúzni, ráadásul valami ismeretlen fejlesztő. Aztán másodjára és harmadjára is azt gondoltam, hogy vacak lesz. Aztán tovább olvastam és láttam, hogy az eredeti történeten munkálkodók is részt vesznek a projektben. Ott megcsillant némi remény. Aztán megnéztem a trailert...

válasz erre

Imperator

9 éve, 2 hónapja és 7 napja

Érdekes koncepció, bár egy kicsit szkeptikus vagyok vele.

válasz erre

supermanvsbatman

9 éve, 2 hónapja és 8 napja

nem hiszem olyan sikeres lesz

válasz erre

kpal

9 éve, 2 hónapja és 8 napja

marco írta:
Kemény lesz az biztos. Én mindig Jason leszek, a menekülő 7 ember pedig mind Balaar. Különféle módokon fogom lemészárolni. Nonstop.

Szeretni fogom.
Pizzával vágod le a fejét. Ahogy utána hajítod ,mint egy körfűrészt . röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

marco

9 éve, 2 hónapja és 8 napja

Kemény lesz az biztos. Én mindig Jason leszek, a menekülő 7 ember pedig mind Balaar. Különféle módokon fogom lemészárolni. Nonstop.

Szeretni fogom.

válasz erre

kpal

9 éve, 2 hónapja és 8 napja

Ennek a multija odaba.. lesz kacsintó smiley röhögő smiley

válasz erre
Friday the 13th: The Game
9.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljatotyak profiljaManiac profilja