KickBeat: PlayStation Vitára készít ritmusjátékot a Zen Studios

2012. május 24.
1.4051
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Vadonatúj projektet jelentett be néhány órával ezelőtt a Zen Studios, akik ezúttal a PlayStation Vitát vették célba legújabb alkotásukkal.

A KickBeat címet kapott program egy rendkívül érdekes ritmusjátéknak ígérkezik, amelyben a ritmikusság és úgy általánosságban a zene szolgáltatja az alapokat, ami ügyességünk és hallásunk következtében egy verekedős alkotássá fog kiteljesedni, a ritmusra való gombnyomogatás ugyanis egyet jelent majd egy-egy mozdulattal a ringben, ami hozzásegíti karakterünket ahhoz, hogy kiüsse ellenfeleit.

A ringbe lépve egyébiránt igencsak agresszív zenék segítségével tudjuk majd kivitelezni a ritmusos bunyót, hiszen a Zen Studios Rob Zombie és Marilyn Manson dalokat is tervez a játékba, de elmondásuk szerint a rajongóknak arra is lehetőségük lesz, hogy saját dalokkal frissítsék fel a kínálatot.

A játékról várhatóan többet is megtudunk majd a júniusi E3 kiállítás keretein belül, így többek között azt is, hogy mikorra várható megjelenése a PlayStation Network-ön.
2 hozzászólás

Vendég

8 éve, 1 hónapja és 15 napja

Ehhhh...

válasz erre

Vendég

8 éve, 1 hónapja és 15 napja

de nem latom ertelmet kezikonzolra ilyen jateknak

válasz erre
KickBeat
nincs ár
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

NemValaki14 profiljarDAVE profiljagery1113 profiljaSándorkolbász profiljaMonyo profiljaWarriorAutobot profilja