Kevesebb a fertőzött e-mail, nő a vírusos weboldalak száma

2007. szeptember 06.
1.7321
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Augusztusban jóval kevesebb fertőzött e-mail került kiküldésre mint korábban, azonban egyre több kártevőt terjesztő honlapot fedeztek fel a biztonságspecialisták.

A Sophos a napokban tette közzé legfrissebb, augusztusra vonatkozó jelentését, amelyből kiderül, hogy múlt hónapban már csupán minden ezredik e-mail tartalmazott valamilyen kártékony kódot, míg az év első felében háromszor ennyi fertőzött elektronikus üzenetet regisztráltak. Ezzel szemben viszont egyre több vírusos site jelenik meg a weben. A legtöbb ilyen oldalt Kínából (44.8%) üzemeltetik, az ázsiai ország mögött pedig jóval lemaradva az Egyesült Államok (20.8%) és Oroszország (11.3%) találhatóak a második illetve harmadik helyeken.

A Sophos által közzétett tanulmányból kiderül még, hogy a cég munkatársai augusztusban naponta öt ezer új kártevőt terjesztő honlapra bukkantak, ami óriási szám. A biztonságspecialisták kijelentették, hogy még az sem óvja meg teljesen az internetezőket a vírusos oldalaktól, ha elkerülik a fent említett három ország doménjeit, ugyanis a hackerek számtalan külföldi oldalt kerítettek a hatalmukba, amelyeket arra használnak, hogy a fertőzött webhelyekre tereljék a szörfölőket.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja