Két új koncepciós rajz érkezett a Project V13-ról

2009. október 29.
2.4691
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A játékvilág kétség kívül egyik legrejtéjesebb fejlesztése a Project V13, amely ismertebb nevén a Fallout MMO-ra hallgat.

Az Interplay éppen egy évvel ezelőtt került olyan helyzetbe, hogy komolyabb jelentéseket küldtek nekünk a rejtélyes projektről, amelyet akkor is a Fallout univerzumba helyeztek. Úgy hittük azokban az időkben, hogy a dolgok a megfelelő kerékvágásban haladnak tovább, a háttérben gőzerővel folyik a munka, és már semmi sem állhat a játék megjelenésének útjába, azonban hatalmasat tévedtünk, hiszen a Bethesda hajba kapott az Interplay brigádjával.

Az egész konfliktus a Fallout-univerzum jogainak teljes birtoklásáért tört ki, amelyet az eredeti csapat foggal-körömmel megpróbál őrízni, a Bethesda azonban mindent magának akar. A kirobbant botrányról sajnos azóta sem hallottunk semmi érdemleges információt, így nem kizárt, hogy rendeződött az ügy, és a két fél peren kívül állapodott meg. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a mai nap folyamán két új koncepciós rajz ütötte fel a fejét, amelyeket eddig még soha, sehol nem láthattunk. A két rajz önmagáért beszél, és bár 2008-as keltezés található rajtuk, bemutatásra még nem kerültek.

Ha még te sem adtad fel a reményt, hogy egyszer a Fallout eredeti fejlesztőink masszívan többjátékos alkotásával ütheted el szabadidőd, akkor pillants rá az alábbi két koncepciós rajzra.


Két új koncepciós rajz érkezett a Project V13-ról - 2. kép


Két új koncepciós rajz érkezett a Project V13-ról - 3. kép


1 hozzászólás

Tardief88

11 éve, 5 hónapja és 5 napja

Apikalipszissel foglalkozó témák bármilyen formában jöhetnek mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja