Két új EU eljárás a Microsoft ellen

2008. január 15.
1.6491
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A már-már lezárulni látszó pereskedésbe új fordulatot hoz, hogy az Európai Unió váratlanul két újabb eljárást indított a Microsoft ellen.

A szoftveróriás és az EU között évek óta húzódó pereskedésben az Unió kimondta, hogy a Microsoft visszaélt piaci helyzetével és ezzel vetélytársait egyenlőtlen helyzetbe hozta. Ezt a 2004-es döntést egy majd félmilliárd eurós rekordösszegű büntetés is kísérte, így meglehetősen elmérgesedett a helyzet az amerikai nagyvállalat és Brüsszel között.

A döntés elleni fellebbezést azonban elveszítette a Microsoft, így 2007 októberében hivatalosan is beleegyezett a 2004-es döntés kívánalmainak betartásába. Ezzel gyakorlatilag megoldódni látszott a helyzet, amikor a mai napon az Európai Bizottság váratlanul bejelentette, hogy két újabb különálló trösztellenes eljárást kezdeményez. Az egyikben azt vizsgálják, valóban versenyszűkítő módon kínálja egyéb szoftvereivel együtt az Internet Explorert a vállalat, a másikban a Microsoft szoftvertermékeinek kompatibilitását vizsgálják más gyártók termékeivel, szintén versenyjogi szempontból.

Az EWU illetékesei ugyanakkor kijelentették, hogy a két vizsgálat nem jelenti azt, hogy bizonyítékuk van a piacszűkítő magatartásra, csupán arról van szó, hogy valóban meg akarják vizsgálni a napi gyakorlatot. A háttérben mindenesetre könnyen az húzódhat meg, hogy az Opera böngészők tulajdonosa, illetve egy összeurópai szoftverszövetség bepanaszolta a Microsoftot az EU-nál. Az amerikai vállalat egyelőre nem kommentálta az eseményeket, - írja a BBC.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja