Kétszáz évvel az Oblivion után fog játszódni a következő Elder Scrolls epizód

2009. október 26.
1.8121
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az idei QuakeCon nagyon csúnyán összetörte az Elder Scrolls széria fanatikusainak szívét, hiszen a rendezvény első napján már felcsendült egy nagyon csúnya rémhír, amely biztosra állította, hogy a sorozat nem fog folytatódni.

Nagy szomorúságunkban el sem tudtuk hinni az elhangzottakat, és nagyon jól tettük, hogy nem dőltünk be a hazug szavaknak, hiszen másnap már érkezett is a megerősítés Todd Howard-tól, egyenesen a Bethesda berkeiből, hogy lesz majd Elder Scrolls V, de nem mostanában. Hogy egészen pontosan mikor, azt azóta sem tudjuk, sőt még azt sem, hogy jelen pillanatokban készülődik-e valahol, de biztosra vehetjük, hogy az univerzum még korántsem lehelte ki teljesen a lelkét.

Ezt pedig teljes mértékben alátámasztják azok az információk, amelyek a mai napon láttak napvilágot. Forrásként a kettő, Elder Scrolls világon alapuló regényt nevezték meg a híradások, melynek az első része, avagy az Infernal City angol nyelvterületeken hamarosan megjelenik, és szinopszisában a következő idézet olvasható: "...(a könyv) megfelelő kapcsot adhat a következő Elder Scrolls játékhoz, amely 200 évvel az Oblivion krízise után fog játszódni." Talán felesleges túlmagyarázni az elhangzottakat, reméljük nem csak egy hasra csapott információval, hanem konkrét tényekkel állunk szemben, mindenesetre azért a hivatalos bejelentést várjuk meg...


1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 9 napja

És a királyság megdől, amikor uriel septim-et váratlanul meggyilkolják, és nemes feladatunk bevándorolni az oblivion kapukba és megsemmisíteni a bent lakó szörnyeket, majd az oblivionkövet megszerezve kisétálni és bezárni a kaput... imádtam röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja