Két új netbook az Olivettitől

2010. október 27.
1.7051
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Az Olivetti az elmúlt napok folyamán bejelentette, hogy két új netbookkal bővítette ki a hordozható gépeinek kínálatát.

A frissen beharangozott újdonságok Olivetti Olibook Net104, valamint Olivetti Olibook M1030 típusjelzéssel fognak megjelenni a boltok polcain, és ahogy azt az ultrahordozhatók nagy részénél már megszokhattuk, természetesen az Intel platformjával vannak tervezve. A két új noteszgép paraméterei majdnem teljes mértékben megegyeznek, egyedüli különbséget mindössze az alkalmazott háttértároló, valamint az akkumulátoruk típusa jelenti.

Az gépek hordozhatóságára nem lehet panasz, ugyanis mindössze 266 X 285 X 27 milliméteres méretekkel büszkélkedhetnek, ami mellé modelltől függően alig 1 kilogrammos, illetve 930 grammos tömeg párosul. A konfigurációk egységesen egy 10,1 inches szélesvásznú kijelzővel vannak tervezve, ami az 1024 X 600-as (WSVGA) natív felbontással rendelkezik. A képernyők keretéből persze nem hiányzik a ma már alapfelszereltségnek tekinthető webkamera 0,3M pixeles változata, valamint a mikrofon sem.

A netbookok az Intel NM10 Express chipkészlet köré épülnek, és az Intel 1,66GHz-es Atom N450-es központi feldolgozójával vannak felvértezve, míg a DDR2-es memóriarendszerük egyformán 1GB RAM-ot tartalmaz (2GB-ig bővíthető). A képi megjelenítésért a processzorba integrált Intel Graphics Media Accelerator 3150-es grafikus chip felel, az adatok tárolásáról pedig az Olibook Net104 esetében egy 160GB-os, míg az Olibook M1030 modellnél egy 250GB-os hagyományos merevlemez gondoskodik.

A különféle hálózatokhoz való kapcsolódást egy 10/100-as Ethernet vezérlő, egy 802.11b/g/n rendszerű WiFi modul, és egy Bluetooth 2.1 + EDR adapter garantálja. A noteszgépek külső részén található egy D-Sub VGA kimenet, három darab USB 2.0, egy RJ-45 LAN, valamint az integrált hangkártya fejhallgató és mikrofon csatlakozója. Az újdonságokat egy előtelepített Microsoft Windows 7 Starter operációs rendszerrel, és egy hat- (Olibook Net104), illetve egy háromcellás (Olibook M1030) Lithium-Ion akkumulátorral szállítja a cég. Az új Olivetti Olibook Net104 és Olivetti Olibook M1030 várható megjelenési idejéről és áráról a gyártó egyelőre sajnos nem közölt részleteket.
1 hozzászólás

totyak

10 éve, 10 hónapja és 13 napja

Az ilyen a legfeleslegesebb, mikor gyakorlatilag full egyforma gépeket két verzióban két névvel kiadnak. Akkor miért nem lett legalább ugyan az a nevük, úgy nem megtévesztő.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

rDAVE profiljamarco profiljasoami profiljaManiac profilja