Két új laptoppal bővült az MSI kínálata

2012. július 22.
1.5311
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Az elmúlt napok folyamán a Micro Star International bejelentette, hogy két újabb taggal bővítette noteszgépeinek kínálatát.

A frissen reflektorfénybe állított laptopok MSI CX61, valamint MSI CR61 típusjelzéssel fognak felbukkanni a boltok polcain, és nem meglepő módon már az Intel legfrissebb Ivy Bridge központi feldolgozók számítási teljesítményét kamatoztatják. A szóban forgó újdonságok lényegében teljesen azonos paraméterekkel büszkélkedhetnek, az egyedüli különbséget csak a videorendszerük jelenti. A konfigurációk 383 X 249,5 X 32,3 - 37,6 milliméteres méretekkel rendelkeznek, amely mellé 2,4 kilogrammos súly párosul.

A noteszgépek egy 15,6 inches szélesvásznú, HD felbontású (1366 X 768) kijelzővel vannak tervezve, aminek keretébe a már alapfelszereltségnek tekinthető webkamera HD változata, valamint egy mikrofon került beépítésre. Az MSI CX61 és CR61 az Intel közelebbről meg nem nevezett, harmadik generációs Core i processzoraival lesznek elérhetőek, amelyek mellé egy maximális kiépítésben 8 GB 1333 MHz-es RAM-mal feltöltött DDR3-as memóriarendszert társítottak a tervezők.

Az MSI CX61 az nVidia 2GB-os GeForce GT640M, vagy GT630M diszkrét videokártyájával van felvértezve, míg az MSI CR61-es jelzést viselő társa az Intel processzorok integrált HD Graphics 4000-es chipjét használja a kijelző meghajtására. Az adattárolók választékában hagyományos merevlemezek 500 GB-os, 640 GB-os és 720 GB-os tárolókapacitással képviseltetik magukat, optikai meghajtónak pedig egy DVD Super Multi egység került beépítésre.

A hordozható gépek hálózati rendszerét egy 802.11 b/g/n szabványokat ismerő WiFi modul, valamint egy 4.0-ás Bluetooth adapter alkotja. A külső részen található egy több formátum kezelésére felkészített kártyaolvasó, egy HDMI és egy hagyományos D-Sub VGA videokimenet, egy RJ-45 LAN, egy USB 2.0 és két darab legújabb generációs USB 3.0, valamint a beépített audiorendszer fejhallgató és mikrofon csatlakozói.

Az újdonságokat a Microsoft előtelepített Windows 7 Home Premium operációs rendszerével, és egy hatcellás akkumulátorral szállítja a cég, amely a hivatalos adatok szerint 7,5 óra folyamatos üzemidőt képes biztosítani. Az új MSI CX61 és CR61 már fel van tüntetve a gyártó hivatalos weboldalán, azonban a várható megjelenési időről és az áraikról egyelőre sajnos semmiféle információ nem érkezett.

Két új laptoppal bővült az MSI kínálata - 2. kép

9 hozzászólás

csirkee

12 éve, 8 hónapja és 11 napja

Vendég írta:
Az mondjuk szép kormosolygó smiley
Köszi jaja! Hosszú kapcsolatunk titka a jó kommunikáció röhögő smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 11 napja

csirkee írta:
nem öreg, tavaly vettem mosolygó smiley másik feladta a küzdelmet. Eleve már lassan 5 éves a gépem mosolygó smiley
Az mondjuk szép kormosolygó smiley

válasz erre

csirkee

12 éve, 8 hónapja és 11 napja

Vendég írta:
Elég öreg lehet az akksidmeglepett smiley Két órát azért illik kibírnia egy akksinak.
nem öreg, tavaly vettem mosolygó smiley másik feladta a küzdelmet. Eleve már lassan 5 éves a gépem mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 11 napja

csirkee írta:
jajam, nagyon komoly! Én laptopom 1,5 órás üzemidejéhez képest...röhögő smiley
Elég öreg lehet az akksidmeglepett smiley Két órát azért illik kibírnia egy akksinak.

válasz erre

csirkee

12 éve, 8 hónapja és 11 napja

Vendég írta:
Ez ilyen ultrabookos üzemidő kb...
jajam, nagyon komoly! Én laptopom 1,5 órás üzemidejéhez képest...röhögő smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 11 napja

csirkee írta:
wow azaz üzemidő meglepett smiley
Ez ilyen ultrabookos üzemidő kb...

válasz erre

csirkee

12 éve, 8 hónapja és 11 napja

wow azaz üzemidő meglepett smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 11 napja

Ha tényleg képesek erre az üzemidőre akkor nagyon jó kis gépek lesznek ezek!

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 11 napja

Nem valami erősek...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Tommy profiljaMonyo profiljaKisember001 profilja