Két hét múlva indul a Golden Age zárt bétája

2011. október 07.
1.7531
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Aeria Games csapatának legfrissebb sajtóközleménye szerint napra pontosan október 19-én várható a Golden Age zárt bétájának indulása, így tehát aki már korábban szemezgetett a böngészőből futtatható MMORTS-sel, annak röpke két hét múlva elérkezik a Mennyország, feltéve, ha a hivatalos honlapon igényel magának egy béta kulcsot, mert ahogyan a legtöbb teszt, úgy a Golden Age bétája sem fog menni enélkül.

Az egyenesen a középkorba varázsoló alkotás egyébiránt a PvP és a PvE küzdelmekre is ki lesz élezve, de lesznek várostromok is, amelyek már így leírva is izgalmasan hangzanak.

Az alkotás, mint mondottuk alapjaiban egy valós idejű stratégia lesz annyi különbséggel, hogy a háttérben folyamatos online jelenlét szükséges a szintlépéshez, a közösségi élményhez és egyebekhez. A Golden Age-ben a játékosoknak saját városai lehetnek, saját hadsereggel, a cél pedig az lesz, hogy egyrészt megvédjük területeinket, másrészt pedig újakat foglaljunk magunknak, akár ellenséges, hús-vér játékosoktól is. Ha felkeltette a figyelmedet a játék, ne feledd, október 19-én bárki számára elérhető zárt béta kezdődik.
nincs még hozzászólás

legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljarDAVE profilja5t3v3nk3 profilja