Két új stúdiót is nyitott a People Can Fly, hogy egy minőségi lövöldén dolgozzanak

2018. május 17.
3.6431
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A lengyel People Can Fly bejelentette, hogy egy jelentős terjeszkedési folyamat részeként két új stúdiót nyitottak annak érdekében, hogy egy új tripla-A kategóriás lövölde készítésébe kezdhessenek a Square Enix számára.

A Bulletstorm fejlesztőiként megismert brigád két új részlege közül az egyik Lengyelországban, a másik pedig az Egyesült Királyságban nyitotta meg a kapuit, és közös erővel egy teljesen új IP munkálataiba kezdtek bele.

A brit csapat Newcastle városában alakult meg, és a hírek szerint egyelőre leginkább egykori Ubisoft munkatársak alkotják a magját, de a brigád folyamatosan bővül majd, így az év végére létszámuk akár a 20-30 főt is elérheti.

Ezzel szemben a Rzeszow városában megnyílt lengyel részleghez leginkább a CI Games-től kölcsönvett emberek kerültek, és ezzel együtt összesen már egy 150 fős fejlesztősereg tartozhat a People Can Fly-hoz, ami elég ahhoz, hogy elkészítsenek a Square Enix számára egy rejtélyes AAA kategóriás lövöldét.
2 hozzászólás

Direktor

6 éve, 4 hónapja és 14 napja

Kíváncsian várom a fejleményeket!

válasz erre

VaPe

6 éve, 4 hónapja és 15 napja

Hát a Bulletstorm nem volt valami nagy hűha mondjuk....

válasz erre
Bulletstorm
8.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaDav2377 profilja