Két nagyobb kiegészítőt tartogat a rajongóknak a The Division második szezonja

2017. március 08.
3.3901
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Ubisoft Massive már korábban megerősítette, hogy a The Division nem marad meg egyetlen szezonnál, ezáltal az idei évben Year 2 név alatt egy halom extra tartalom érkezhet majd hozzá, amelyekről egészen pontosan ma este, egy live stream során rántják le a leplet.

Ahogyan azonban az lenni szokott, ismét sikerült idő előtt kiszivárognia néhány lényeges információnak, ennek megfelelően a GameRant csapata a Ubisoft Massive fejlesztőivel készített interjújából már most megtudtuk, hogy a The Division második szezonja biztosan két nagy kiegészítőre épül majd fel, amelyek közül az első a nyáron, a második pedig az év végéhez közeledve érkezhet meg.

A DLC csomagok kapcsán kiderült még, hogy várhatóan teljesen ingyenesek lesznek, ezen túlmenően pedig leginkább a PvE tartalmakra épülnek fel, és közülük az első biztosan az 1.4-es frissítés filozófiáját követi majd.

Ha ennél is többre vagy kíváncsi, vagy nézd meg az Arekkz Gaming alábbi videós összeállítását az interjú kiragadott gondolataiból, vagy várd meg a ma esti nagy leleplezést, ahol azonban nem kizárt, hogy szintén nem mondanak majd el ennél több részletet.

Nézd nagyban ezt a videót!



The Division nem marad meg egyetlen szezonnál, ezáltal az idei évben Year 2 név alatt egy halom extra tartalom érkezhet majd hozzá, amelyekről egészen pontosan ma este, egy live stream során rántják le a leplet.'>
6 hozzászólás

WarriorAutobot

7 éve, 8 hónapja

Jó lesz a tartalom, de játszanak még vele?

válasz erre

drift3r91

7 éve, 8 hónapja

Vidoros írta:
Minek dumál ennyit ez a gyerek, rhadt idegesítő. A játékra lettem volna kíváncsi... wtf smiley
Még csomó idő van megjelenésig, nyugi már, aki nem birja ki hogy ne legyen meglepi neki az új content, pár hét, hónap múlva már biztos tudni fog mindent a játékról és nem lesz semmivel lemaradva.

válasz erre

drift3r91

7 éve, 8 hónapja

Last Standhez se volt időm még, de várom, mert sokan húzzák a szájukat de farmolás nékül is jó időtöltés ez a játék főleg szép grafon, meg barátokkal. Sok izgalamas percet tud okozni. Legalább bővül kicsit.

válasz erre

drift3r91

7 éve, 8 hónapja

totyak írta:
Ingyen azt hiszem senki nem utasítja vissza. Fura viszonyok vannak. Előfordul, hogy egy skin 2 dolcsi egy játékban, míg egy másikban meg pályák, küldetések ingyenesek.
Van mit kárpótolni, nehogy még egy szezonbérlet árával lehúzzanak, jó ez igy! Lett elég bevételük hidd el hpgy egy kis pluszt ingyen adjanak! Öhöm...ingyen semmi sincs ezt már kifizetted, csak még nem végeztek vele.

válasz erre

Vidoros

7 éve, 8 hónapja

Minek dumál ennyit ez a gyerek, rhadt idegesítő. A játékra lettem volna kíváncsi... wtf smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 8 hónapja és 1 napja

Ingyen azt hiszem senki nem utasítja vissza. Fura viszonyok vannak. Előfordul, hogy egy skin 2 dolcsi egy játékban, míg egy másikban meg pályák, küldetések ingyenesek.

válasz erre
The Division
13.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaDav2377 profiljamarco profilja