Két GTX 1080 Ti-t mutatott be az ASUS

2017. március 02.
4.0231
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A várakozásoknak megfelelően az NVIDIA bejelentése után jó néhány partner is elkezdte bemutatni saját újdonságait, a piac egyik vezető márkája, az ASUS pedig természetesen az elsők között tette meg mindezt.

Ők ráadásul rögtön két modellel indítanak, egy visszafogottabbal és egy vérbeli csúcskártyával. Előbbit az ASUS GeForce GTX 1080 Ti Turbo testesíti meg, mely az NVIDIA hűtéséhez hasonló megoldást vonultat fel és vélhetően a 699 dolláros ajánlott árnál marad.

Az ASUS ROG STRIX GeForce GTX 1080 Ti pedig természetesen a vállalat saját, három ventilátorból álló RGB világításos hűtését kapja meg. Emelet órajelekkel és komolyabb OC potenciállal rendelkezik, az árát pedig még nem tudni, de talán 749 dollárt is elkérnek majd érte.
2 hozzászólás

WarriorAutobot

7 éve, 8 hónapja és 25 napja

totyak írta:
220 ezer elköltése egyetlen hardverre nekem fizikai fájdalmat okozna jelenlegi helyzetemben, hiába szeretek játszani röhögő smiley
Teljesen egyet értek veled!
Egy komplett eszközre oké, de egy alkatrészre, kizárt!

válasz erre

totyak

7 éve, 8 hónapja és 25 napja

220 ezer elköltése egyetlen hardverre nekem fizikai fájdalmat okozna jelenlegi helyzetemben, hiába szeretek játszani röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaKisember001 profiljaKisember001 profiljamarco profilja