Két év múlva jön az első The Witcher film

2015. november 06.
5.6191
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Várható volt, hogy a The Witcher-sorozat elképesztő sikere és világa előbb vagy utóbb megfelelő táptalajt nyújt egy nagyobb költségvetésű mozifilm elkészítésének, amelynek tervéről már tavaly is hallottunk egyet és mást.

Ma azonban kiderült, hogy az akkor hallott részletek még mindig mérvadók, azonban az első The Witcher filmes projekt érkezését legkorábban 2017-ben várhatjuk csak, méghozzá Tomasz Baginski, az Oscar-díjas rendező védő szárnyai alatt, Thania St. John író mellett, aki az NBC-féle Grimm-sorozatot is jegyezte.

A filmről kiderült, hogy Andrzej Sapkowski rövidebb történeteit hivatott a középpontba állítani, de ezen túlmenően megtudtuk azt is, hogy a későbbiekben televíziós sorozatra is számíthatnak majd a franchise alapján a rajongók. Pontosabb részletek mindenről azonban csak később várhatók.
6 hozzászólás

totyak

9 éve, 2 hónapja és 6 napja

Soha nem láttam még jól összerakott filmet, aminek egy játék volt az alapja. PErsze itt nem is feltétlenül kell úgy néznünk, hogy játék alapján készül, elvégre van jó pát Witcher regény is.

válasz erre

Paint

9 éve, 2 hónapja és 6 napja

Úgy néz ki, hogy Hollywood-ban már kifogytak az ötletek, és játékokat kezdenek megfilmesíteni..

válasz erre

kpal

9 éve, 2 hónapja és 6 napja

Csak ne egy "ZS" kategóriás film legyen ....

válasz erre

Eltohn

9 éve, 2 hónapja és 6 napja

Nah, Warcraft film, Witcher film... Alakul ez. mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

9 éve, 2 hónapja és 6 napja

Ez ígéretes! Ráadásul ahogy nézem Tomasz Baginski dolgozott már a játékokon, szóval kellően képben van.

válasz erre

Gólem

9 éve, 2 hónapja és 6 napja

Erre igazán kíváncsi leszek! mosolygó smiley Biztos jó lesz, ha a regényre építkezik.

válasz erre
The Witcher 3: Wild Hunt
7.890 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja