Készül a Mass Effect: Redemption képregény

2009. július 22.
1.6931
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Mostanában szerencsére egyre divatosabbá vált, hogy egy-egy sikeres játék megjelenése előtt valami apró kis csemegével örvendeztetik meg az illetékesek a rajongókat.

A Mass Effect sorozat mögött álló BioWare az egyik legjobb példája annak, hogy miképpen kell megfelelő előzetesekkel szolgálni, vagy úgymond felvezetni játékaikat és felkelteni az érdeklődést, hiszen ők ebben már gyakorlott szakemberek, és ezt ismét bebizonyítják nekünk. Friss bejelentéseik szerint ugyanis Mass Effect: Redemption címmel egy képregény fog megjelenni még a második Mass Effect játék előtt, mintegy felvezetve annak történetét.

A grafikus novella egy négyrészesre tervezett sorozat lesz, első darabja pedig a jelenlegi tervek szerint 2010 január 6-án kerülhetne a boltok polcaira. A történetet a BioWare és a Mass Effect 2 belsős történetírója, Mac Walters fogja jegyezni, így tehát valóban szoros kapcsolat lesz a játékok és a képregény között, amelyről a jelenlegi tervek szerint a hamarosan megkezdődő Comic-Con rendezvényen további információk várhatók. A sztoriról még annyit érdemes tudni, hogy a képregényben fogunk választ kapni az első és a második Mass Effect között történt dolgokra, tehát nagyon reméljük, hogy kis hazánkban is kapható lesz a Mass Effect: Redemption. Várjuk a továbbiakat!
nincs még hozzászólás

Mass Effect
6.699 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja