Késik a Toshiba 1,8 inches merevlemeze

2004. augusztus 10.
1.5261
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Toshiba a vártnál később fogja megjelentetni 30 és 60 GB-os merevlemezeit az 1,8 inches kategóriában, ezzel alapvetően befolyásolva a hordozható médialejátszók piacán az újdonságok megjelenésének időpontját.

A korábbi ütemterv szerint a meghajtók nyár végén, vagy ősz elején váltak volna elérhetővé, ám most a vállalat már a negyedik negyedévre valószínűsíti a bemutatót. A nagy ellenfélnek számító flash memóriák ugyan könnyebbek, és kevésbé érzékenyek ütésekre, vagy a környezet, illetve használat viszontagságaira, viszont az iparág számításai szerint jóval drágábbak.

A hordozható médialejátszók területén az ár-érték arányt a bájtonkénti költség alapján értékelik, és ez a mini-merevlemezek esetében jóval kedvezőbb, mint a flash memóriáknál. A mostani bejelentés súlyát többek között az adja, hogy a piacvezető és egyben úttörő konstrukciónak számító Apple iPod szintén a Toshibától veszi a merevlemezeket, és kénytelen ütemtervét az alkatrész-beszállítóhoz szabni. A Toshiba általában párban jelenteti meg modelljeit, egy olcsóbb, ám kisebb, és egy csúcskategóriás termék személyében, ezek jelenleg 20 és 40 GB-os iPodok gyártását teszik lehetővé. A 30 és 60 GB-os következő generáció megjelentetése a Toshiba késlekedésével együtt automatikusan csúszik, és lassul az összes többi, az iPodot követő termék tárkapacitásának bővülése is.

Kapcsolódó linkek:
Toshiba Corporation
1 hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja