Késhet az új Apple iMac a Power5 csipek hiánya miatt

2004. augusztus 23.
1.5941
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Financial Equity Group pénzügyi elemző cég legújabb beszámolója szerint elhúzódhatnak a G5-ös processzorokkal kapcsolatos ellátási problémák, az előre kalkuláltnál súlyosabb gondot okozva az Apple számára.

A G5-ös csipeket az IBM gyártja és az Apple is ezeket használja Power Mac G5 számítógépeiben, illetve tervei szerint ezeket fogja beépíteni új iMac G5-öseibe is. Korábban arról számoltak be, hogy július folyamán ellátási problémáik adódhatnak az 1,8 és 2 GHz-es Power5 processzorokkal, ám a kínálat augusztus folyamán helyreáll majd.

Most azonban az Prudential Equity Group képviselői azt állítják, hogy az elhúzódó gyártási problémákból kifolyólag az IBM előreláthatóan nem fogja tudni teljesíteni módosított előirányzatát. Ez akár az új Apple iMac G5-ös számítógépek piaci megjelenésének csúszását is eredményezheti, ami igen negatívan érintheti a számítógépgyártó pénzügyi helyzetét.

A hírrel kapcsolatban egyelőre sem az Apple, sem az IBM nem nyilatkozott.

Kapcsolódó linkek:
Apple Inc.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profiljaBotyi profilja