Képek és információk a Halo 5 következő kiegészítőjéről

2016. március 13.
4.1971
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Azt már tudjuk egy ideje, hogy a Halo 5 következő kiegészítője, avagy a Ghosts of Meridian várhatóan április elején válik elérhetővé a rajongók számára, de a 343 Industries munkatársai nemrégiben némi információt és képet is kiszivárogtattak a kérdéses DLC-ről.

Ennek megfelelően kiderült, hogy a kiegészítőben Skirmish at Darkstar név alatt egy újabb - a közösség által alkotott - Warzone pályával gyarapodik majd a felhozatal, de találhatunk majd a DLC-ben újabb fegyvereket, fegyver skineket, páncélokat, sisakokat, emblémákat és járműveket is.

Természetesen korántsem biztos még, hogy a kérdéses bővítmény mindössze ennyi újdonsággal gyarapítja majd a Halo 5 kínálatát, ellenben az már biztos, hogy az alábbiakban három képet, illetve koncepciós rajzot is megtekinthettek a DLC kapcsán. Íme:

Képek és információk a Halo 5 következő kiegészítőjéről - 2. kép


Képek és információk a Halo 5 következő kiegészítőjéről - 3. kép


Képek és információk a Halo 5 következő kiegészítőjéről - 4. kép

4 hozzászólás

venoman

8 éve, 8 hónapja és 24 napja

Ez egy örök széria lesz mosolygó smiley Nagy játék és szép is. Kár,hogy csak xbox one-ra van szomorú smiley

válasz erre

Mordorer

8 éve, 8 hónapja és 25 napja

Nem sok minden de legalább nem hagyják leülni a szériát.

válasz erre

Hentes

8 éve, 8 hónapja és 25 napja

muki írta:
Ez ingyenes DLC lesz? meglepett smiley Gondolom igen, mert ez nem sok minden.
Úgy emlékszem annak idején azt mondták hogy az össze DLC map ingyenes lesz hozzá tehát esélyes a dolog.

válasz erre

muki

8 éve, 8 hónapja és 25 napja

Ez ingyenes DLC lesz? meglepett smiley Gondolom igen, mert ez nem sok minden.

válasz erre
Halo 5: Guardians
18.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja