Ken Levine új projektje ambiciózusabb, mint bármi, amit eddig alkotott

2009. július 19.
1.6551
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Ken Levine-t a fiatalabb korosztály a 2K Boston (korábban Irrational Games) alapítótagjaként és vezéralakjaként, valamint a Bioshock dizájnereként ismerheti, ami már önmagában sem rossz ajánlólevél.

Ha azonban ehhez hozzávesszük, hogy éveken keresztül dolgozott az azóta már megszűnt zseniális Looking Glass Studiosban, ahol olyan legendás és korszakalkotó alkotások fejlesztésében vett tevékenyen részt, mint a Thief: The Dark Projekt és a System Shock 2, akkor könnyen világossá válik, hogy olyan emberről beszélünk a személyében, akinek határozottan érdemes figyelni a projektjeire.

Mivel a Bioshock 2 munkálataiban nem vesz részt a csapata, így az utóbbi időben keveset hallhattunk arról, hogy min is dolgozik Levine és sokat látott bandája. A Gamasutra szerkesztői úgy döntöttek, hogy készítenek egy interjút, amelyben alaposan kikérdezgetik őket az bejelentetlen új projektjükről, valamint a 2K Boston eddigi történelméről, szokásairól. Ahogyan várni lehetett, Ken Levine és két munkatársa - Joe McDonagh és Ryan Oddey - az előbbiről meglehetősen szűkszavúan, míg utóbbiról kellően belelkesedve, hosszasan mesélt.

A játékosok többségét érdeklő titkos fejlesztésről mindössze pár szót sikerült kicsikarni az interjúalanyokból, amely mindössze arra elég, hogy némi támpontot szolgáltasson a megjelenés időpontjáról és a produktum grandiózusságáról. "És amikor a projekt elkészültének időpontjára gondolunk... Hosszú időre van szükségünk a játékhoz, ugyanis olyan terveink vannak, amelyek sokkal ambiciózusabbak bárminél, amit eddig csináltunk. Lényegesen ambiciózusabbak még a Bioshocknál is. És tudjuk, hogy ezeket nem lehet megvalósítani máról holnapra." Ez köznyelvre lefordítva annyit tesz, hogy király lesz, és még sokat, nagyon sokat várhatunk rá.
nincs még hozzászólás

legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

rDAVE profiljamarco profiljaGargameth profiljagery1113 profiljapityuska profilja