Júniusban jön a F1 2015

2015. március 27.
1.7821
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Codemasters tegnap délután hivatalosan is bejelentette, hogy idén sem maradunk új F1-játék nélkül, sőt mi több, a F1 2015 képében az első újgenerációs epizódot köszönthetik majd a fanatikusok.

Az alkotásra már nem kell sokáig várnunk, premierjét ugyanis június 12-re időzítették be a készítők PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is, az ígéretek között pedig a szokásos dolgokat hallottuk, ezáltal minden eddiginél szebb, jobb és több tartalmat, illetve küllemet kapunk majd általa.

Címszavakban az új grafikus motor mellett teljesen megújul majd az autók fizikája és viselkedése, de az autentikus versenynap átélése érdekében is történtek változások, a játékosok pedig hangutasítások segítségével képesek lesznek folyamatosan kommunikálni saját versenymérnökükkel is a körök során.

Teljesen megújul a Championship Season és a Pro Season mód, a szezon pedig kiegészül a mexikói pályával, egyszóval egy minden téren teljes és alapos versenyjáték vár ránk a F1 2015 képében, ami alapos újdonságokkal kecsegtet az elmúlt évadokhoz képest. Alant az első képek is!

Júniusban jön a F1 2015 - 2. kép


Júniusban jön a F1 2015 - 3. kép


Júniusban jön a F1 2015 - 4. kép


Júniusban jön a F1 2015 - 5. kép

F1 2015 képében az első újgenerációs epizódot köszönthetik majd a fanatikusok.'>
3 hozzászólás

totyak

9 éve, 10 hónapja és 6 napja

Alapvetően már annyira nem csigáz fel a játék, csak ez a next-gen grafika, ami izgalmassá teheti. Erre majd kíváncsi leszek. Meg arra, hogy mennyire dobja meg a gépigényt, illetve a jáék méretét.

válasz erre

Mordorer

9 éve, 10 hónapja és 6 napja

De jó lenne ha tényleg megjelenne időben!

válasz erre

1000feri

9 éve, 10 hónapja és 6 napja

Biztos? röhögő smiley

válasz erre
F1 2015
12.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja