Június elején érkezik a Murdered: Soul Suspect

2014. március 05.
1.4531
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Airtight Games és a Square Enix csapata nemrégiben napra pontos megjelenési dátummal ruházták fel a Murdered: Soul Suspect című videojátékot, aminek köszönhetően kiderült, hogy a nyár egyik első alkotásaként számíthatunk rá.

A Murdered: Soul Suspect európai premierje ugyanis a tervek szerint június 6-án lesz esedékes, a szokásos három napos késéssel az amerikai megjelenést követően, ahol ennek értelmében már június 3-án felkerül a boltok polcaira a végeredmény.

A nyomozós akciókaland egyébiránt a tervek szerint PC-re, valamint a Sony és a Microsoft előző-, illetve újgenerációs konzoljaira is megjelenik majd az említett időpontban.
Murdered: Soul Suspect című videojátékot, aminek köszönhetően kiderült, hogy a nyár egyik első alkotásaként számíthatunk rá.'>
4 hozzászólás

NomarCube

11 éve,

Ú, ez nekem teljesen új, de nagyon tetszik! röhögő smiley Sok mindent ki lehet ebből hozni, remélem fogunk rá emlékezni!

válasz erre

rDAVE

11 éve, 1 napja

Jöhet, kíváncsi vagyok rá, jónak tűnik.

válasz erre

totyak

11 éve, 2 napja

Szerintem tökéletesen időzítik a játékot. Olyankor már nincs iskola, a gyerekek kisírhatják anyucitól a játékot és egész nyáron tolhatják.

válasz erre

PaulMarloW

11 éve, 2 napja

Már a trailer megfogott anno, biztos ki fogom próbálni. mosolygó smiley

válasz erre
Murdered: Soul Suspect
8.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja